A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
Ä SZÍV - 1992. S<TLMQZJt 409 tartottak, gyakran bíróként is működtek a zsidó törvényhozásban, és részt vettek a nagytanács ülésein is. Legtöbbjük világi mesterséget is űzött, mert elvárták tőlük, hogy a tanításért ne fogadjanak el díjazást. Önálló, rendkívül befolyásos csoportot alkottak, kiváltképpen a farizeusok közül kerültek ki. Elkeseredett ellenfelei voltak Jézusnak, aki megfedte őket, hogy a törvény betűjéhez ragaszkodva annak szellemét nem értik. Jézus elítélésénél az írástudók fontos szerepet játszottak, majd üldözték az őskeresztény gyülekezetei is. A leviták Izrael papi törzse volt, Jakab és Lea harmadik fiától, Lévitől származtak. E törzsből valók voltak Mózes és Áron is. Már az egyiptomi kivonuláskor fontos szerepet játszottak, ők látták el Áron és fiai mellett a pusztai sátor körüli teendőket, a Sinai hegyi szövetségkötéskor ők ölték meg az aranyborjú imádóit. A letelepedésért folytatott harcban ők fújták meg a kosszarvból készített kürtöt, a sófárt. Segítettek a papoknak áldozatbemutatáskor, rájuk volt bízva a templom felügyelete, ők voltak a templomi énekesek, zenészek, közülük kerültek ki a városi bírák, ők végezték el a jogi közigazgatási, oktatási és hitéleti feladatokat. Honfoglaláskor nem kaptak külön földterületet, hanem Izrael törzsei között szétszórva éltek, ellátásukról a többi törzs gondoskodott, mindannyian tizedet adományoztak a levitáknak, akik a tized tizedét továbbadták a kohánitáknak. 48 levita város volt, ahonnan meghatározott időnként mentek Jeruzsálembe a templomi szolgálatra. Városaik között 6 menedékváros volt, ahol az akaratuk ellenére gyilkosságba esők nyertek védelmet. A kohániták Lévi törzsén belül közvetlenül Áron leszármazottai - ők voltak a tulajdonképpeni papok, istentiszteleteket tartottak, ügyeltek a tábor - majd a városok rendjére, a Mózes által bevezetett tisztasági törvények betartására. Gyógyítással is foglalkoztak. Nagyon szigorú tisztasági szabályok vonatkoztak rájuk - kohánita nem érinthetett halottat, nem tartózkodhatott vele egy fedél alatt, nem vehetett feleségül elvált asszonyt. Testi hibás vagy szellemileg sérült férfi nem láthatott el papi funkciót. A kohánita származás apáról fiúra szállt, övék volt a papi áldás privilégiuma, ennek megfelelően jelképük az áldásra kiterjesztett két tenyér. Egy pap és egy nem hívő nyilvános vitát rendezett. A papot nyilvánították győztesnek, mert a vita végén a nem hívő azt nyilatkozta: „Hála Istennek, hogy ateista vagyokl”
