A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-09-01 / 9. szám
394 XAroaxiis Lixxistqi tájíkoztmó a legkülönbözőbb vidékeken és a legkülönbözőbb formákban. Ez állhat ingyenkonyhák nyitásában, szociális munkahelyek létesítésében, gyermekrehabilitációs központok kialakításában. Oroszország mai gazdasági és szociális helyzete azonban azt követeli tőlünk, hogy a jelen pillanatban minden erőnket a legszegényebbek anyagi megsegítésére koncentráljuk. Az élelmiszer-, gyógyszer- és ruhaküldemények szétosztása a katolikus templomokon keresztül hosszú ideig nem volt megszervezve. A küldemények egy része elkeveredett, más része egyszerűen eltűnt, és volt, amikor olyanok jutottak segélyhez, akiknek egyáltalán nem volt rá szükségük. A Karitász alapításától kezdve feladatául tűzte ki, hogy a Moszkvai Apostoli Adminisztratúra területén minden gondot, amely a humanitárius segélyek fogadásával és szétosztásával jár, magára vegyen. Korábban megpróbáltunk ezen a téren együttműködni a Moszkvai Tanáccsal és egy sor más szervezettel is. A tapasztalat azonban azt mutatta, hogy az adományozók és címzettek közötti közvetítők számának kiszélesítése nem válik a címzettek javára. Ilyen körülmények között számunkra is nehéz volt a segítség hatásfokát megbecsülni. Ezen okok folytán döntöttünk úgy, hogy 1992-től önállóan fogunk dolgozni. Első lépésként béreltünk egy speciális raktárt, ahol az összes szállítmányt fogadni tudjuk. A Szt. Lajos templom közösségének segítségével keressük a legjobban rászorulókat és készülünk az első nagyobb szállítmány fogadására, amely a német Karitásztól érkezik. Úgy gondoljuk, hogy a várt küldemény mennyisége lehetővé teszi napi 200 csomag szétküldését mintegy négy hónapon keresztül. Az önálló Karitász egyelőre még csak Moszkva területén működik, de az nem jelenti azt, hogy a segélyek a katolikus templomok hálózatán keresztül ne jutnának el Oroszország más városainak katolikus hívőihez is. Szentpétervárra, Kalinyingrádba és más városokba is fogunk szállítmányokat küldeni aszerint, hogy mi mennyit kapunk. Néhány hónapos távlatban gondolkodva meg fogjuk alakítani a Moszkvai Karitász különböző alosztályait. A Moszkvai Karitász biztos talaj lesz a Szibériai Apostoli Adminisztratúra és Kazahsztán számára is. A Karitászon keresztül eddig csak korlátozott mennyiségben érkeztek Moszkvába segélyek. Ennek megvannak a maga okai. Egyrészt a Karitász és más nyugat-európai szervezetek a hasonló orosz szervezetekkel való együttműködésük során gyakran tapasztalták, hogy a küldemények nem találnak megfelelő fogadtatásra. A másik oldalról a moszkvai Karitász még csak a születés stádiumában van, így érthető, hogy a nyugati