A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-07-01 / 7-8. szám

A SZÍV - 1992. JÚLIUS-AUgUSZTUS

363

Érdemes néhány szempontra felhívni a figyelmet.

1. Ha valakit fölvesznek egy megszervezett helyi egyházba, ez nemcsak komoly felkészítést igényel, de nagy jártasságot is, ami az „inkul- turációt" illeti, vagyis az alkalmazkodást a helyi kultúrához. Ez azért okoz gondot, mert manapság többnyire egy bizonyos időre kapják a beosztást a misszionáriusok, míg régebben ez a beosztás hosszú időre szólt.

2. A világi hívők alkotó részvétele új elemeket hoz a missziós munkába, új területeket nyit meg, főleg társadalmi és evilági téren.

3. A „laikus mozgalmak” eleven lelkisége a küldő egyházakban bőven termi a laikus misszionárius, a papi és a szerzetesi hivatásokat. A fiatal nemzedék - még ezekben a szekularizált és gyakorlati materializmussal fertőzött országokban is - nagylelkűen felel Isten hívására. Vállalja a missziós életet, amely napjainkban is áldozatkész embereket kíván.

4. Napjainkban a missziós hivatáshoz nemcsak személyes áldozat- készség szükséges, hanem annak tudatosítása is, hogy a szegényeket rá kell nevelnünk jogaik felismerésére és segítenünk kell őket abban, hogy áldozatkészen és szervezetten biztosítsák is maguknak ezeket a jogokat. Ez a missziós munkának új eleme, mely sajátos kegyelmeket és hivatásokat igényel.

5. A helyi egyházak általában jobban örülnek a kicsit idősebb és érettebb hivatásoknak. A missziós munka viszont inkább felnőtt fiatalokra vár, akik eszményekért lelkesednek, készek az önnevelésre, még nevelhetők és fogékonyak a cselekvést ösztönző eszmékre.

6. A régi helyi egyházak és szerzetestársulatok, de maguk a fiatal egyházak is azt tapasztalják, hogy Isten a hivatásoknak annál nagyobb bőségével áldja meg őket, minél nagyobb bizalommal keresik az alkalmat, hogy idegenbe misszionáriusokat küldjenek.

Május 6-án Rómában 33 új svájci gárdista tette le a Damasus udvarban az esküt az Apostoli Szentszék szolgálatára. Ezen a napon minden évben megemlékeznek arról a 147 gárdistáról, akik 1527. május 7-én a pápa védelmében mind egy szálig elvesztek.

A most esküt tett gárdisták között van egy magyar nevű is: Pajor István.