A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)

1992-07-01 / 7-8. szám

356

OQATOLIXUS L'LLXlS'tgi 'TÁfÉXOZTATÓ

A SZENTATYA JÚLIUSI IMASZÁNDÉKA ...hogy a környezetvédelem - a teremtés iránti tisztelet - a keresztény lelkiség szerves részét képezze.

1990. január 1-én, a Béke Világnapja alkalmából II. János Pál pápa figyelmünkbe ajánlotta a békét a teremtő Istennel és a békét az egész teremtett világgal.

Kit ne hangolna imára a természet szépsége, kiben ne hozna létre belső békét és kiben ne váltana ki csodálkozást egy virágzó fa, a lenyugvó nap, egy hegyes-dombos vidék látványa. Ilyen élményekben - sajnos - egyre kevesebben részesülnek, mert növekszik a városlakók száma: ezek távol élnek a természettől. Szennyezett a levegő, a környezet, mindenütt vegyszereket használnak, irtják az erdőket. Az élet csupa rohanás, nincs idő csendes szemlélődésre. Arra a legkevésbé gondolunk, hogy mi is ennek a teremtett világnak a célja. „Az élőlények és a környezetük viszonyában mutatkozó rendellenesség - az ökológiai dráma - mérete mutatja, hogy a kapzsiság, az önzés - az egyénekben és a társadalomban - mennyire ellentétes a teremtés rendjével. Nem akarjuk észrevenni, hogy világunkban a kölcsönös függés törvénye uralkodik.” (II. János Pál, Üzenet a Béke Világnapjára, 1990. január 1.)

A pápa szándéka szerint azért imádkozunk ebben a hónapban, hogy az ember, mint Isten teremtménye, Teremtője színe előtt, vállaljon tevékeny részt a teremtett világ megmentésében és kibontakoztatásában.

Legyen az imánk először is szemlélődés, elcsodálkozás: milyen is ez a teremtett világ! Ha van bennünk szemlélődő lelkűiét, a városi környezetben is megcsodálhatunk egy virágot, élvezhetünk egy ízletesen elkészített ételt, vagy egy felüdítő sétát. Ilyen élmények szokásunkká tehetik, hogy hálát adunk a Teremtőnek a teremtésben rejlő titokzatos összhangért.

Imánk azután segít, hogy titokzatos közösséget érezzünk a kizsákmányolt világgal, együtt szenvedjük vele mindazt a sérelmet, amit a Teremtő szándékával szembeszegülök okoznak neki. A pápa gyakran hangoztatja, hogy az ökológiai válság lényegében a erkölcsi élet válsága. A közöny, a tisztelet hiánya, az önzés, a gőg vezet számtalan visszaélésre. Ezek a bűnök előbb-utóbb megbosszulják magukat. Ahelyett, hogy ügyelnénk a természet összhangjára, alkalmazkodnánk igényeihez, inkább kizsákmányoljuk, kincseit összeharácsoljuk vagy megrongáljuk. Az ember önkényét megérzi a föld és a nagyvilág. „Ezért öltözött gyászba az ország; elpusztul minden lakója; a mező vadjai, az ég madarai, a tenger halai is