A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
332 .XIS5Z-ÍV” - SZ-LJtÖ^OS'BOgÁOl Az újság Irena Landau Szegény barátaim! Nem irigylem őket! Ilyen Márk például - Márknak bátyja van. Isten csapása egy bátya. Akárhányszor ez a Xavér megparancsolja - Márknak ki kell mennie a szobából. Mert ez az egész Xavér egyetemista és úgymond nyugalomra van szüksége, hogy tanulhasson, főleg a vizsgák idején. De a vizsgák ideje sosem akar véget érni és szegény Márknak mindig ott kell lennie a nagyszobában, amikor minden játéka a kicsiben van. A mamája is mindig mondja, hogy legyünk csendben. Úgyhogy Márkhoz tulajdonképpen lassan már nem is lehet járni. De ami ebben furcsa - Márk nagyon szereti ezt a Xavit. Ki érti ezt? Vagy Ricsi. Ricsinek kétéves húga van. Akárhányszor ott van az ember, ez a Marika jár utánunk mint egy kiskutya. Add ide ezt, add ide azt, játszatok velem, pisilnem kell vagy még rosszabbat. Percnyi nyugalmunk sincs. Nem, Ricsihez lassan már nem is lehet járni. De Ricsinek is angyali türelme van ehhez a Marikához. Egyszer azt mondja nekem: ,,Ne morogj vele, hiszen még kisgyerek". Na és? Mi az hogy gyerek? Én tankokkal akarok játszani, mit érdekelnek engem kisgyerekek! A végén azt ajánlottam a barátaimnak, hogy találkozzunk nálunk. Én egyke vagyok, nálam csend van, nyugalom, nem zavar senki. Szívesen el is jöttek, de egy óra múlva Márk már indulni akart. „Hová mész” - kérdem. - „Xavinak ma angol vizsgája volt, kíváncsi vagyok, hogy sikerült neki”. Nemsokára Ricsi is elment. „Ne haragudj - mondta - de Marikának reggel hőemelkedése volt, és nem tudom, nem lett-e rosszabbul. Megnézem, hogy van." És valóban elment, én meg egyedül maradtam. Tulajdonképpen elmehettem volna Lalihoz, de Lali anyukája egy hónappal ezelőtt egy kistestvért szült neki, úgyhogy el lehet képzelni, mi zajlik ott a pelenkák, sírások, fürdetések és bébipapik közepette... Helyette inkább bekapcsoltam a televíziót és filmet néztem egy banditáról és egy ügynökről. Őszintén szólva elegem van már az ilyen filmekből, mert mindegyikben ugyanaz történik, üldözik egymást, lőnek, üvöltöznek, vödrökkel öntik a piros festéket. Dögunalom. Már szívesen megnéznék egy olyan filmet, amiről nagyi szokott mesélni, én pedig meg szoktam mosolyogni. A madarakról, a virágokról, hogy valami nyugis és vidám legyen a vége, nem pedig mindig csak ezek a durranások és jajgatások. De azért szégyellném is magam, ha nagyi meglátná, hogy ovis filmet nézek, szép is volna... Úgyhog végignéztem ezt a banditás filmet és amikor azok ott már mind megölték egymást, és csak a kutya maradt, kimentem az udvarra és pont megláttam anyut, aki tulajdonképpen mindig korábban szokott jönni, de reggel mondta, hogy ma később jön.- Már megjöttél? Hol voltál? - kérdeztem.- Majd elmondom otthon - anyu elmosolyodott olyan nagyon szépen és titokzatosan, és valóban, otthon a szobában ölébe vett, mintha még mindig ötéves lennék. Először semmit sem tudtam kivenni a képéből, olyan titokzatos volt. Elkezdte: „Az orvosnál voltam...” Én erre megijedtem: „Beteg vagy?" - kiáltottam fel. - „Ellenkezőleg - rázta meg a fejét anyu - teljesen egészséges vagyok.
