A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1992. JÚLIZ1S-AV QUSZTUS 319 CSAK A SZÉPRE EMLÉKEZEM... Pálos Antal Egy ismeretlen jótevő Már éppen kezdtem belemerülni a csolnoki rabbánya életébe, amikor egy este, a műszak befejeztével a körletirodára rendeltek, és közölték velem, hogy reggel már nem szállhatok le a műszakra, szedjem össze a holmimat, másnap reggel elszállítanak.- Ugyan hová? - kérdeztem önkéntelenül. Jött is már a megszokott felelet:- Majd meglátja. Csak aki átélte, az tudja elképzelni, milyen lelkiállapotot idéz elő egy ilyen váratlan rendelkezés. Ugyan hová visznek? Újabb kihallgatássorozat? Újabb ítélet? Súlyosbítanak? Hát nem elég a 17 év? Tanúnak visznek? Besúgónak kívánnak beszervezni? ... És még száz meg száz lehetőség kóvályog az ember fejében. Alvásról ilyenkor alig lehet szó... Lassan hajnalodik. Búcsúzkodom. A körletirodán aztán megjelenik egy másik rab. Gyilkosságért van elítélve. Őt a másodfokú tárgyalásra viszik. Összebilincselnek vele és indulunk egy őr kíséretében a dorogi állomásra. Onnan vonattal Óbudára, majd egy „kényelmes" rabszállítóval a budapesti Gyűjtőfogházba. Itt a ún. Kis- fogházban helyeznek el, ahol általában a halálraítélteket őrzik... Hiába érdeklődöm, hogy miért hoztak ide, mit akarnak velem. A felelet a megszokott: Majd meglátja. Hát nem mondom, volt már jobb közérzetem is életemben... Másnap aztán, úgy 4-5 óra körül jön értem egy polgári ruhás főhadnagy, és azt mondja:- Nos, most egy kicsit megkocsikáztatjuk. Valóban, a börtön bejárata előtt állt egy Pobjeda, beszálltunk és hármasban elindultunk egyelőre ismeretlen cél felé. Közben kísérőm még kegyesen érdeklődik is:- Mit gondol, hova visszük?- Fogalmam sincs - feleltem. De akkor a kocsi elhúz a nagytétényi disznóhizlalda mellett, már sejtem, hogy uticélunk Pécs les'z. Nem is tévedtem. Már alkonyodik, amikor elhelyeznek a pécsi AVÓ börtönében. Földszinti cella, ablaka nincs, i
