A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1992. JÚLIVS-MigVSZTUS 313 Egy hívő világi szemével Harrach Péter A világiak szerepe az egyházban és az egyház társadalmi küldetésében Nagy élmény volt az iskolai hittanosok elsőáldozása. Öröm volt nézni őket ügyetlenül mozgó szüleikkel és izgatott hitoktatóikkal. Az iskolai hitoktatásnál jobb példát keresve sem találhattunk volna témánkhoz. Jól érzékelteti a világiak egyházban végzett tevékenységét és - mivel az újraevangelizálás legfontosabb eszköze - a keresztény ember társadalmi küldetését. A közelmúlt magyar egyházának legsajátosabb vonása a világiak szempontjából a pap egyszemélyi felelőssége volt. Ez abból is adódott, hogy a társadalmi szerepétől megfosztott egyházat a templomokba szorították vissza. Nagyon lényeges, de nem egyedüli tevékenységét, a liturgiát hagyták érintetlenül. Ebben a dolog természetéből adódóan, a papnak van döntő szerepe. A legtöbb pap és sok világi tudatában ez így jelent meg: a világiak vallásossága magánügy, az egyház életében érdemi szerepük nincs, a pap felelős mindenért, ami az egyházban történik. Ez a tudat nagyrészt még mindig él, és szomorú következménye, hogy a pap agyondolgozza magát, de az egyház így sem tudja betölteni szerepét. A sajátos világi értékek pedig alig gazdagítják az életét. Ezt a szomorú képet derűsebbé teszi, hogy megindult egy folyamat nagyrészt az új igények és lehetőségek hatására, amely szerephez jutattja a világiakat. Ezek az igények és lehetőségek a magyar társadalom összetételéből és az egyház történelmi szerepéből adódnak. Társadalmunk nagy része nemcsak politikailag, de vallásilag is közömbös, mégha a keresztény értékek és az egyházak szerepe általánosan elismert is. Ez a széles réteg azonban könnyen befolyásolható. Két oldalról próbálják ezt. Egy szűk, de igen agresszív egyházellenes politikai csoport, és egy szélesebb, elkötelezett keresztény réteg. Ez a politikai harc változó eredményeket produkál, de lényegében nem tudja befolyásolni azt az általánosan elterjedt véleményt, mely szerint a nemzeti erkölcsi felemelkedésben az egyházaknak döntő szerepük van. Az egyháznak tehát komoly igényeket kell kielégítenie. Erre csak akkor lesz képes, ha a nagy tartalékot jelentő világiakat bevonja. a közelmúlt magyar egyházának legsajátosabb vonása a világiak szempontjából a pap egyszemélyi felelőssége volt
