A Szív, 1992 (78. évfolyam, 5-12. szám)
1992-07-01 / 7-8. szám
A SZÍV - 1992. JÚLIVS—All(j ZlSZTllS 293 I. A katolikus egyház a Szentírás tanítása alapján mindig kifejezetten és határozottan védte a magzati életet. A Szentírás elénk állítja, hogy az ember lényegileg kiemelkedik a többi teremtmény közül: Isten az embert saját képmására, személynek, férfinek és nőnek teremtette és külön is megáldotta (Tér 1,27- 28); nem a múlandó földi életre alkotta, mint a többi élőlényt, hanem meghívta Isten gyermekeinek a méltóságára és az örök életre. Ezért az emberi élet szent a kezdetétől a végéig, és aki az élet ellen vét, a teremtő Isten ellen vét. aki az élet ellen vét, a teremtő Isten ellen vét Bár az új élet emberi közreműködéssel kezdődik, a magzat létezése első pillanatától kezdve Isten teremtménye (vö. íz 44,2). Szól a Szentírás olyan személyekről is, akiket Isten már anyjuk méhében, a magzati életben kiválasztott és felkent (vö. Jer 1,5). Amikor Erzsébet köszöntötte Máriát, Urának vallotta a fiát, Jézust, aki akkor még nem érte el a magzati élet harmadik hónapját sem (Lk 1,43). A kezdeti keresztények a Szentírásnak ezt a tanítását a megfogant élet értékéről és szentségéről nagyon komolyan vallották, noha abban a korban is előfordult a magzati élet elpusztítása. A második század elejéről származó Didache (A tizenkét apostol tanítása) ilyen előírást adott: „Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslattal ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami a felebarátodé” (II.l). Ugyanebből az időből ránk maradt irat a kezdeti keresztény közösségek életét így jellemezte: „Mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el” (Levél Diognetoszhoz V.6). A Szentírás tanítását és az első keresztények erkölcsi felfogását a katolikus egyház mindig határozottan hirdette. Legutóbb a II. vatikáni zsinat így tanított: „Az életet a leggondosabban kell óvni, már a fogamzástól kezdve. A magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett." (Gaudium et spes 51) II. János Pál pápa a keresztény családokhoz intézett apostoli buzdításában ezt írta: „Az egyház arra hivatott, hogy mindenki felé ismételten kifejezze - egyre világosabb és szilárdabb meggyőződéssel - azt az akaratát, hogy minden erejével és minden veszedelemmel szemben védi és oltalmazza az emberi életet: bármilyen fokon vagy körülmények között is legyen az élet" (Fám. consortio 30). t a keresztények „mint mindenki más, házasodnak, gyermeket nemzenek, de a magzatot nem hajtják el"
