A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

92

foglal el jelentős helyet. Személy szerint ón nagyon szeretem „Góg és Magóg" című regényét, valamint „Én és Te” című bölcseleti esszéjét. De a jelenelegi hasszidikus közösségek semmit sem merítenek művéből.

És Albert Camus?

Főleg Camus humanizmusa vonzott. A háború utáni korszakban a divatos jelszó az elkötelezettség volt. Én is hiszek az elkötelezettségben. Camus, anélkül, hogy ezt tudta vagy akarta volna, nem tett mást, mint a próféták nyomdokait követte. Izajás, Amosz, Habakuk, Szofóniás... minden próféta elkötelezett író volt. Végül is mi maradt elkötelezettségükből? Fennmaradt a költészetük.

És Frangois Mauriac, aki első találkozásuk végén sírva ölelte meg

Önt?

Mauriac számomra inkább támasz volt, barát és mester, semmint védelmező. Ez az ember annyira különböző volt tőlem, a szó legjobb értelmében: nagyobb, nemesebb, ismertebb, mint ón; 1954-ben már aggastyán, aki több nemzedéket befolyásolt. Én akkor fiatal, kezdő újságíró voltam. Én zsidó, mélyen zsidó voltam; ő mélyen katolikus, ő csak Jézusban élt, én csak a hasszidikus írásokban. Minden szembeállított minket egymással. Mindjárt sikerült neki — az ő érdeme volt, nem az enyém — kapcsolatot, hidat építenie, és e hidat soha nem hagytuk el, e kapcsolatot soha nem szakítottuk meg... Elhatároztuk, hogy írunk közösen egy könyvet. Egy napon megírom e könyvet, hogy felidézzem barátságunkat.

Egyszer kijelentette, azért ír, hogy az áldozatokat kimentse a feledésből. Ma is ezt mondaná?

Igen, majdnem bizonnyal. De amikor a Bibliáról írok, az más, mivel a Bibliának nincs szüksége rám, hogy feledésbe ne merüljön. A Biblia ólt előttem, és élni fog utánam is.

Beszélne a csendről? Isten szava, Isten hallgatása, az eltűntek hallgatása végigkíséri az életművét. Mi a jogos, mi a jogtalan hallgatás a történelemben?

Nem én vagyok az első, aki a hallgatásról ír... Szeretném szavaimba foglalni az összes lehetséges hallgatást... az emberek hallgatását a zsidó tragédiával szemben, hallgatásukat saját tragédiájukkal szemben, a világ, a föld, az ég hallgatását, de a halálba induló áldozatokét is. Hallgatásuk egy igazságot fejez ki, amelyet ezek az áldozatok magukkal vittek a halál kapujába. Hallgatásommal igyekszem csatlakozni az övékhez. És mindezek felett ott van Isten hallgatása. Mit tehetek? Mivel válaszolhatok? Talán a hallgatásommal? Inkább imáimmal fordulok hozzá. Isten jelen van kinyilatkoztatott Szavában, de hallgatásában is. A zsidó misztika azt állítja, hogy Isten maga a csend. Azt is mondhatom, hogy Isten hallgat, de ón