A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-02-01 / 2. szám

FIATALOKNAK

AZ EGYÉN ÉS A KÖZÖSSÉG - II.

69

DeRoth László

Tehát a problémája ott van annak, aki keményen zárt egyéniség, hogy csak az egyik oldalán van a paradoxonnnak, éli és mutatja kemény individualizmusát, hatalmát, ugyanakkor fájdalmasan szé- gyenli hiányosságait és korlátoltságait; így csak az ember lényegének a felét tudja a magáénak vallani. Tehát mint félember él, és következésképpen örökösen elégedetlen, boldogtalan. Az ilyen ember öntelt maszkkal jár, izolálja magát másoknak azt mutatva, hogy „minden kontrol alatt van”. Ilyen beállítottsággal nagyon nehéz közösség létrehozása, a közösségi szellem megteremtése.

Hogy mennyire szégyeljük tökéletlenségünket, azt akkor vettem észre, mikor egy hallgató az egyetemen bejött az irodámba az előadáson kifejtett anyaggal kapcsolatban, azzal a bevezetéssel, hogy „bocsánat, hogy megint zavarom, de tegnap, amikor itt voltam a barátommal, nem akartam ő előtte feladni ezt a kérdést”. Kérdőjeles szemekkel néztem rá, gondolva, „miért nem kérdezted a legjobb barátod előtt, a legjobb barátod csak elfogadja azt, hogy te nem jól érted a hidraulikus és az oszmotikus nyomások dinamikáját a hajszálerekben Ezt ugyan nem mondtam ki, de a hallgató ötmásodperces mélylégzés után hozzátette, hogy „no, meg nem akartam, hogy olyan hosszan zavarjuk a professzor urat”. Mintha megérezte volna, mire gondoltam. Ez a talán ügyes és udvarias fordulata sokatmondó arról, milyen is a kettejük közti baráti közösség mélysége, a bizalom ereje, a kapcsolat bensőségessége... - sebezhetősége.

Igen, én egyedül vagyok, és igen, te is egyedül vagy. Nincs senki, aki teljesen meg tud engem érteni vagy pontosan tudná, hogy mit jelent az én cipőmben járni. És igen, vannak az én utamon szakaszok, ahogy a ti utatokon is, amit egyedül kell megtenni. Vannak dolgok, amiket kizárólag az egyedüllétben lehet véghezvinni.

De mennyivel könnyebbé válik e szakaszok átélése, és menynyivel kevésbé érzem magam egyedül, ha tudatában vagyok annak,