A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

519 A pannonhalmi bencés főapátság és gimnázium a próbaév után, majd három év elteltével végleges, ünnepélyes fogada­lommal kötelezi el magát a szerzetesi közösségben való hűségre, a min­dig jobbra törekvésre és engedelmességre. Ezáltal a közösség teljes jogú tagjává válik. Közben a fiatal szerzetesek teológiai tanulmányokat végeznek. Szent Gellértnek, az első magyarországi bencés nevelőnek nevét viseli a pannonhalmi hittudományi főiskola, amelynek feladata, hogy megismer­tesse a fiatal szerzeteseket a teológiai és filozófiai gondolkodással, lehető­séget nyújtson a tájékozódásra és a tudományokban való elmélyedésre. Miközben a növendékek a teológiai tanulmányokat végzik, jövendő mun­katerületükre is készülnek. Akik később az iskolai munkába állnak majd be, tanári szakot választanak és készülnek a teológiát követő egyetemi ta­nulmányokra. Majd elkövetkezik a pappá szentelés: közösségünk tagjai egyúttal papi szolgálatot is végeznek. Természetesen nemcsak pap és tanár szerzetesnek van helye a bencés közösségben. Szívesen lát a bencés közösség mindenkit, aki el­kötelezetten vállalkozik a közösségi életben való istenszolgálatra. Számta­lan terület kínálkozik, ahol Szent Benedek Regulájának irányításával teljes értékű szerzetesként megtalálhatja a helyét mindaz, aki valóban az Istent keresi.

Next

/
Thumbnails
Contents