A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

515

mi köznevelési feladatot látnak el, hiszen államérvényes végbizonyítványt adnak növendékeiknek. Ez minden más egyházi intézménytől megkülönbözteti őket. Az egyházi gimnáziumok és diákotthonok fenntartása, a tanítórendek fenntartása, utánpótlásuk felnevelése nagyrészt a hívek adományaiból történik, vagyis olyan anyagi alapon, amelyet az általános közoktatásügyet munkájukkal, adójukkal amúgy is fenntartó és finanszírozó keresztények biztosítanak. így ezek valójában kétszeresen járulnak hozzá a közoktatás költségeihez. Miután dr. Czibere Tibor továbbította a pénzügyminiszter-helyettes lényegében nemleges válaszát, amely a jelenlegi jogszabályi korlátokra hivatkozik, hozzáfűzi: reméli, hogy az elkövetkező években az ország gazdasági gondjai csökkennek s mód lesz méltányosabb szabályok alkotására, majd további sikereket kíván áldozatvállaló munkájukhoz. Tehát ismét csak „reméljük", de nem reménykedésről van szó, nemcsak arról, hogy az illetékesek, az új vallási törvényt előkészítők ténylegesen vizsgálják felül és rendezzék, vagyis változtassák meg az 1950-es megegyezés idevonatkozó paragrafusait, továbbá még alapvetőbben a szerzetesek működési engedélyét betiltó kormányrendeletet vonják vissza, mert mit sem ér annak hangoztatása, hogy a Rákosi időkben, sajnos, voltak adminisztratív intézkedések, kirakatperek, az egyház felszámolását célzó intézkedések, ha most, amikor új törvényeket készítenek elő, lényegében csupán csak az ún. kis lépésekkel elért „mini eredményeket" akarják kodifikálni.

Gyökeres orvoslásra, változtatásokra van szükség éspedig az egyházon belül is, amint ezt Szennay András pannonhalmi főapát hangoztatta 1988. dec. 8-án Budapesten az osztrák-magyar szimpóziumon. Az Új Ember január 8-i száma hoz néhány részletet az előadásból, de mi most a bencés főapát megfontolásaiból más részleteket emelünk ki. Kétségtelen, hogy a több évtizedes elnyomás, a megalázó intézkedések fájó emlékeket ébresztenek bennünk. Reméljük azonban, hogy egy olyan társadalmi közeg amely önmagát akarja megújítani, és lassan arra a meggyőződésre jut, hogy a hívők erkölcsi támogatása nélkül ez lehetetlen, a katolikus egyház élenjárhat a megújulásban, ha a hívek hitükből fakadó törekvéseit nem korlátozzák. A magyar katolikus egyház, mondotta Szennay főapát, elsőrsorban önmagának tartozik azzal, hogy egyre határozottabb és célra törőbb lépésekkel megújítsa önmagát. Megújításra szorul egyházszemléletünk Is egyházi berendezkedésünk, teológiai és szemináriumi képzésünk, papságunk továbbképzése, a hitoktatás megújítása, a világiak intenzívebb bekapcsolása — e téren még alig történt nálunk valami —, és még hozzásorolhatnám, hogy mit kellene tennünk az egyház belső megújulása érdekében. Mivel lemaradásunk nagy, a kis és bizonytalankodó lépéseket nagyobbakká és határozottab- bakká kell tennünk. A zsinat máig is kihívás, feladatokra szólít, így Szennay főapát.

Természetesen mindehhez szükségesek a keretek, az anyag, szabadság és a feltételek, amelyeket remélhetőleg a jövőben egyre jobban biztosítanak. Szennay András joggal teszi fel a kérdést: ha az elkövetkező időben jobban fel nem