A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11. szám

503

nappal szegényebb leszel. Miért nem vigyázol a vagyonodra?” Erre hirtelen elsötétedett a swabeedo-dab arca. Kiült rajta a félelem. Magához rántotta tarisznyáját és eliszkolt.

A baj járványként lepte el Swabeedot. A hír, hogy a szőr- mécskék elfogyhatnak, szélsebesen terjedt el. Fellobbant a félelem és a kapzsiság lángja. A szőrmécskék olyan értékesek lettek, akár az arany, sőt ez lett a falu pénze. És mindenki aggódva őrizte vagyonát. Többé már nem ajándékoztak egymásnak szőrmécskéket. Sőt, se vége, se hossza nem volt a civakodásnak a bundácskák miatt. A lopás, a betörés mindennapivá vált. Akadt még néhány swa- beedo-dab, aki a régi szokás szerint szőrmécskét ajándékozgatott, de ezeket kinevették, hogy bolondok, mert hiszen pénzt nem szokás ajándékozni. Ha pedig valaki mégis adott ajándékot, akkor remélte, hogy hasonló értéket fog visszakapni.

Akkortájt különös dolgok történtek Swabeedóban. A mosoly eltűnt az arcokról, és a swabeedo-dabok lehajtott fővel rótták az utcákat. Lassan már a napfény is bántotta a szemüket, és inkább a félhomályt keresték, ahol nem láthatták egymást. Már a Nagy Szellemre sem nézte fel: talán szégyelték, hogy nem hallgattak rá. Persze, ezt egyikük sem ismerte be. Új jelszavak keltek lábra: „Ki-ki a maga ura!" „Egy swabeedo-dab nem engedelmeskedik senki fiának!" Csakhogy mindez nem tette őket boldogabbá.

Telt, múlt az idő, és egy napon betoppant egy ifjú ember Swabeedóba, aki egészen más volt, mint a „halódó szellemű" swabeedo-dab generáció. Arcán ott ült az a jóság, szívélyes mosoly, melyet már csak hallomásból ismertek Swabeedóban. Olyan szépen beszélt, hogy még a bizalmatlanabb swabeedo-dabok is megálltak az utcán és hallgatták. A Nagy Szellemről mesélt, aki értékes kincsként az ember szívébe helyezte a szeretetet, mert ő maga a Szeretet.

Annyi melegség és barátság sugárzott az idegenből, és olyan bizalommal adta oda magát és mindenét, hogy a swabeedo- dabokban felébredt egy régi emlék és a vágy az elvesztett gyengédség, biztonság után. Sokan követték az idegent. Aki pedig teljes bizalommal kitárta a szívét, az megszabadult félelmeitől, szorongásaitól, kapzsi birtoklási vágyától, arcára mosoly ült, s kezdett újra meleg, puha szőrmécskéket ajándékozni.

Ekkor azonban újból s szinte a föld alól tűnt elő a manó. Serényen járta sorra a házakat Swabeedóban, és tüzelt a „lázító" ellen. Mivel pedig akik mindezideig a zavarosban halásztak, féltették a hatalmukat, hamarosan egymásra találtak, s egy gyilkos bandát