A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
472 folytatnánk. Túlnépesedés nélkül a nyugat-európai centrum sem térhetett volna át a kevésbé termelékeny külterjes gazdálkodásról a termelékenyebb belterjes gazdálkodásra, majd pedig a kézműves mesterségek szakosodását követően a manufaktúrák kialakulására és az iparosodás folyamatának beindítására. Helyesebb tehát viszonylagos túlnépesedésről beszélni, amely nyitott mindig újabb, termelékenyebb gazdálkodási rendszerek kialakítása irányában: ha ez a múltban lehetséges volt, nem lehetséges-e a jövőben is? Második megállapításunk egész okfejtésünk jellegéből adódóan az a körülmény, hogy mindig társadalmi feltételekkel kellett foglalkoznunk, amikor az egykerendszer társadalmi méretű elterjedésének okait vizsgáltuk. A társadalmi feltételek döntőbbnek bizonyultak, mint az egyéni feltételek. A születésszabályozás kérdését társadalomerkölcsi, szociáletikai kontextusban helyeztük el, nem pedig egyéni, individuáletikai összefüggésrendszerben. Manapság a morálteológusok arról folytatnak vitát, helyes-e a születéskorlátozás abban az esetben, ha a döntés előtt álló fiatal pár gazdasági jellegű nehézségekkel küszködik; továbbá kialakítunk egy feltételrendszert, s azzal foglalkozunk, hogy milyen eszközök helyesek, milyen eszközök nem helyesek: mintha az erkölcsi döntés helyessége az alkalmazott eszközöktől, nem pedig elsődlegesen a mögötte rejlő szándéktól függene. Helytelen tehát individuáletikai neokazuisztikát kialakítanunk olyan társadalmi viszonyok közepette, amelyek nem teszik lehetővé a népesség elegendő számban történő reprodukálását, mert nem biztosítják annak a társadalmi igazságosságnak alapvető érvényesülését, hogy a következő nemzedék nevelésével törődő családokat megfelelő mértékben támogassuk, munkájukat elismerjük. A jelenlegi társadalmi berendezkedés éppen a család leértékelésére tör. Az individuáletikai vizsgálódásokat fel kell váltaniok a szociáletikai szempontoknak, a vita mai holtpontján ettől várhatunk továbblépést. Harmadik megállapításunk a keresztények feladatára vonatkozik az olyan társadalomban, amelyben követendővé vált a fogamzásgátló magatartás. A bibliai teremtésfogalom szerint az élet abszolút érték, annak tömeges elutasítása semmiképpen nem helyeselhető, sőt elvetendő és leküzdendő. Az életet a remény teszi elviselhetővé, és az abszolút jövő felé való kitárulkozás. A keresztényeknek az a feladatuk, hogy tanúságot tegyenek az életet vállaló, küzdő, de egymásba kapaszkodó, reményteli, abszolút jövőre irányuló igazi életről, és így prófétai szerepet játszanak, mint igazi mustármag és ízét nem vesztett só, az idegen társadalmi berendezkedés közepette. Amikor kereszténységről beszélünk, akkor nem csupán individuáletikai szempontból fedd
