A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
Sárikám, tudod, hogy nem vagyok teológus. Nem kritizálni akarom őket, de mikor a megváltásról beszélnek, ennek fogalmát nagyon az emberre szűkítik. Pedig Szent Pál a római levélben azt mondja, hogy „az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik” a megváltásra. Szent János vallomásában pedig így ír: „új eget és új földet látok”, és hogy a „trónon ülő megszólalt: Lásd, újjáteremtek mindent”. Én nem tudom elképzelni a megváltott világot a növények és állatok nélkül. Emlékszel, múltkoriban beszélgettünk, hogy az állatoknak is ad-e Isten örök életet. Arra a véleményre jutottunk, ha Krisztus feltámadása által új eget és új földet várunk, akkor valamilyen formában az állatvilágnak is jelen kell lenni a megdicsőülésben. Persze, ez nem jelenti az individuális állatok megdicsőülését, de jelentheti azt, hogy egyes megdicsőült állatok képviselik az egész fajt. Ha Isten teremtő jóságában olyan változatos gazdagságot hoz létre, miért ne tudna megváltó jóságában is olyan bőkezű lenni? Arról is szó volt beszélgetésünkben, hogy az állat erkölcsileg semmilyen, mert nem jutott el arra a fokra, hogy felelősséget tudjon vállalni tetteiért. Ezért az állat mindig „ártatlanul” szenved.S mivel úgy tetszett Istennek, hogy az ártatlan Istenember szenvedése és halála váltsa meg a világot, minden ártatlan szenvedés különös jelentőséget nyer a megváltás művében. Pilinszky János egyik versében nagyon jól fejezi ki azt a nagy szolidaritást, ami fennáll az ember és az állat között: „Ember, állat egyként pulzál szívemben. Mint kőedényen a piros máz, úgy ég rajtam a csörgő, foltos ás közös veríték." (Kőedény) Kuklay Antal ehhez a vershez fűzött kommentárjában ezeket mondja: .....van valaki, akiben együtt él a kettő (az ember és az állat) és együtt szenved. Valaki magára vette ember és állat terhét és félelmét. Aki érettünk vérrel verejtékezett.” Sárikám, még sok beszélget- nivalónk lesz erről a témáról. Dasz- tiról van egy fényképem, legközelebb megmutatom. Csókol Rózái A Szív Hungarian Catholic Monthly Published by the Hungarian Jesuits Address: P. O. Box 533, Station O Toronto, Ont., Canada, M4T 2M5 One year subscription: 15 dollars Editor: Szabolcs Sajgó Managing Editor: Ferenc Nagy Editorial Advisory Board: István Békési, László Marosfalvy, Miklós Orbán, Béla Somfai Sales Editor for Europe: Henrik Matyasovich D-6000 Frankfurt am Main 70 Oppenheimer Strasse 49 Printed in Canada by the Slovak Jesuits Box 600 Cambridge, Ont., N1R 5W3 Second Class Mail Registration No 4281