A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-10-01 / 10. szám
462 Egyházpolitikai koncepció. „Legális teória” a „szerződésteóriával” szabályozva: az egyház jogait törvény szabályozza, melyet az állam a neki alárendelt egyháznak ad; ill. az alárendeltségtől eltekintve „szerződés” szabályozza az állam és az egyház kapcsolatát. (Bihari Ottó: Államjog, 103-113.) A „legális vallásgyakorlat” fogalmának bevezetése: az Állami Egyházügyi Hivatal és a Belügyminisztérium közösen felügyel a vallásszabadságra. Kritérium: vallásos szükséglet kielégítése igen, klerikális reakció nem. Az egyházpolitika a legális és az illegális vallásosság határát szabályozza újra. Papi békemozgalom. A katolikusokra kényszerített „megegyezés” működtetésére a kommunista államok az egyházon belül állítanak partnert. Ez a papi békemozgalom. Jugoszláviában jelentéktelen, félig nyilvános mozgalom lett. Románia: Róma határozott fellépése, a papság és a hívek összetartása, valamint Márton Áron bölcsessége miatt nem alakulhatott ki. Csehszlovákia: izolált egyesület, teljesen az állam befolyása alatt. Magyarország: Nyomást gyakoroltak a püspökökre az 1950-es megállapodás létrejöttében. Informátorok, üzenetvivők lettek, kulcspozíciókba helyezték őket, mint az állam bizalmi embereit. 1964 után veszít jelentőségéből. Egyházpolitikai konszolidáció, nemzeti egység. 1953-ban Sztálin halálával enyhül az egyházüldözés. Kísérlet az egyház és az állam kapcsolatának konszolidálására a békepapok által. 1956-ban a kiszabadult Mindszenty vidékre száműzi a békepapokat. 1957-ben a Vatikán exkommunikálja a parlamenti tagságot vállalókat, lapjukat indexre teszi. Az állam szakadást akar a papságon belül: békepap - nem békepap. Grősz érsek „legalizálja” a békepapi mozgalmat azzal, hogy megalapítja az egyházi békeművet, az Opus Pacist. 1958-ban új valláspolitika: a vallás elhalása történelmi méretű folyamat, nem szabad erőszakosan siettetni, a vallásos emberek nem ellenségek, a „vallásos igényt” ki kell elégíteni. Az ideológiai felvilágosítást szellemi eszközökkel és a fokozatosságot betartva kell megvalósítani. Az egyházhoz való közeledést, a partnerként való elfogadást a kiszemelt partner „megtisztításával”, nagyszabású papi perekkel kapcsolták össze. Az új egyházpolitika háttere: konszolidáció és megegyezés keresése 1956 után a „nemzeti egység” jegyében. Mivel bebizonyosodott, hogy a katolikus egyházzal megegyezni csak Róma bekapcsolásával lehet, 1964-ben „részleges megállapodás”, mely intézményesíti a tárgyalásokat a két fél között. Szerencsés körülmény volt, hogy
