A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
40 magzatelhajtásra vonatkozó jelenlegi kanadai helyzetben például nem az a legsürgetőbb kérdés, hogy a „pro-life” vagy a „pro-choice” tábor érvei a meggyőzőbbek-e, hanem az, hogy melyik az a törvényhozási forma és szociális szolgáltatási lehetőség, amelyik a lehető leghatásosabb védelmet biztosítja a magzat és a terhes anya számára. Nem az a legfontosabb kérdés, hogy a takarékosság elve vagy a gazdasági fejlődés igényei határozzák-e meg energiapolitikánkat, hanem az, hogy milyen lépésekkel lehet a legszerencsésebb egyensúlyt fenntartani a két szempont között. Minél több lehetőséget biztosítunk jövőnk irányítására, annál világosabbá válik az a tény is, hogy mi nemcsak gondnokai, hanem felelősséggel terhelt tulajdonosai is vagyunk életünknek, nemcsak teremtmények vagyunk, hanem alkotó erővel és felelősséggel rendelkező társteremtők is. Nemcsak környezetünket változtatjuk, nemcsak jövőnket alakítjuk, hanem tudatosan formáljuk és bizonyos értelemben űjjáteremtjük önmagunkat is. Ugyanakkor nemcsak az emberi tökéletlenséggel adódó tévedésekkel és azok esetleges végzetes következményeivel kell tehát számolnunk, hanem bűnösségünkből fakadó visszaélések lehetőségével is. A rendelkezésünkre álló hatalom kétélű kard. Nemcsak jövőnket formáljuk, hanem az emberi történelem és üdvösségünk fonalát is elvághatjuk vele. Ez a vallásos meggyőződésből fakadó szemlélet mindenekelőtt lehetőségeink reálisabb felmérésére ad lehetőséget, valamint alázatra, annak felismerésére, hogy lehetőségeink csak előre felmért és elfogadott korlátok között valósíthatók meg. Az élet értékét is tehát ebben a tágabb összefüggésben kell lemérni. Jelen korunk erkölcsi problémáinak összefüggő és következetes kiértékelését is vallásos meggyőződésünkre kell építenünk. Életünk nemcsak saját igyekezetünk gyümölcse, hanem Isten ajándéka is. Nemcsak szüléink arcát ismerjük fel önmagunkban, hanem teremtő Istenünk képmását is. Az élet védelmére vonatkozó erkölcsi törvények is az emberi természetből és a vallásos közösség leszúrt tapasztalataiból fakadnak. Azok végső értelme nem kate- górikus tilalmakban merül ki, hanem a társteremtŐi lehetőségek kereteinek megszabásában. A Paradicsom kerti mitikus történettől Gallileón keresztül napjainkig újra és újra bebizonyosodott az, hogy kategórikus tilalmak soha sem tudtak biztos gátat szabni az ember útkereső próbálkozásainak. Ha valamire lehetőség adódik, azt előbb-utóbb megpróbáljuk, még akkor is, ha az végzetes következményekkel fenyeget. A kíváncsiság és az ismeretlennel való kísérletezés társteremtŐi adottság. Annak határait nem kategorikus tilalmak, hanem a teremtés tényével meghatározott lehetőségek, valamint a cselekedeteink lehetséges következményeinek mérlegelése szabják meg. Mindebből az is következik, hogy ezek a keretek nem előre megszabott merev korlátok, hanem az ember társteremtŐi szerepétől is függő a társteremtő felelőssége: a lehetőségek reális felmérése és az alázat
