A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-08-01 / 8-9. szám

365 Búcsúzunk, Imre bácsi. A hit fényénél szent irigységgel vesszük körül itt maradt testét, melyből egy nagy lélek szállt az Úrhoz. Hazamene­tel volt ez, a végső célbaérés. Ezért nem annyira a szomorúság vesz erőt rajtunk, mint inkább a megilletődöttség, egy tartalmas élet befejező aktu­sa: az itt maradottak búcsúznak a haza távozó Imre bácsitól. Ő maga így fogta fel távozását, mikor saját megfogalmazásában közli halálát: Örömmel és Isten legszentebb akaratát mindig és mindenben áldva jelentem, hogy 1980. június 12-én éle­tem 73., hivatásom 55. és papságom 44. évében magá­hoz szólított az Úr, hogy életemről meghozza a legfőbb ítéletet. Mikor az Úrnak ezt az utolsó hívását is követem, bocsánatot kérek mindazoktól, akiket megbántottam és akiknek életemmel botrányt okoztam. Kérem engesztelő és megkérlelő imádságotokat ahhoz a Krisztushoz, aki egyedüli reményem, és akit szerethettek „akármelyik” embertestvéretekben. Köszönöm mindenkinek, hogy szóval, példával, imával segítettetek azon az úton járnom, mely abba az országba vezet, ahol már „sem halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom”. A boldog vi­szontlátás reményében maradtam a régi, de már igazán el nem múló szeretettel, Mócsy Imre, S.J. E búcsúsorokat 1976. október 13-án írta (az adatok helyének üre­sen hagyásával, természetesen). Azóta vidám türelemmel és nagylelkű szeretettel élt a minden órában bekövetkezhető végső búcsúzás gondola­tában. Ez a hittel és kegyelemmel telített lélek távozott most közülünk, hogy a közös földi sors után a közös öröm ígéretének beteljesülése is az övé legyen! Kalocsán született 1907. november 24-én. Atyja ügyvéd volt, tíz gyermek atyja. Gimnáziumi érettségi után 1925-ben Imre belép Jézus Társaságába. A próbaidők és a szegedi bölcseleti tanulmányok után 1933-tól 1938-ig az innsbrucki egyetemen tanul, és teológiából doktorál. 1938-tól 1944-ig a rendi és a szegedi (egyházmegyeközi) főiskolán tanár. Köz-ben két alkalommal egyházi ösztöndíjjal Rómában volt, ahol a Pápai Ger-gely Egyetemen bölcseleti doktorátust, a Pápai Biblikus Intézetben pedig kandidátusi fokozatot nyert.

Next

/
Thumbnails
Contents