A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
326 vekedés ütemét egy másik sajátosság. A demográfiai átmenet előtti korszakban Európában igen sok volt a cölebsz életre kényszerített állampolgár. Aki ugyanis nem tudott egzisztenciát teremteni, nem alapíthatott családot. Ezzel párhuzamosan kitolódott a házasságkötés átlagéletkora is: férfiaknál 25-30 év közöttre, nőknél valamivel korábbra. A demográfiai átmenet kora egybeesett az ipari fellendülés korszakával, amely sok új munkaalkalmat teremtett, így a házasodás átlagéletkora lecsökkent, a házassági gyakoriság pedig megnövekedett. Ennek a következménye volt a népesség robbanásszerű növekedése, Franciaország kivételével szinte minden nyugat-európai országban. Franciaország déli területein a mi egykés tájainkhoz hasonló folyamat ment végbe. Hazánkban a demográfiai átmenet szintén csak néhány rövid évtizedig tartott. Ez részben az egykerendszerből, részben abból eredt, hogy tájainkon korábban sem volt szokásban az Európa nyugati részein megfigyelt magas házasságkötési átlagéletkor és a nagy cölebszarány, így a népesség robbanásszerű megnövekedése elmaradt. Ezt a körülményt hazai kutatók hajlamosak annak tulajdonítani, mintha a hazai fejlődés tért volna el a nyugatitól. Azonban ez a fajta népesedési mód nemcsak hazánkban, hanem a környező országokban, a Szentpétervár—Trieszt között húzódó képzeletbeli vonaltól keletre mind Európában, mind még távolabbi földrészeken is uralkodó volt. így azt mondhatjuk, hogy a nyugat-európai népesedési mód volt az eltérés, egyenesen egy sajátos újítás, amely egyedülálló a történelem során, s melynek magyarázata egyelőre hipotetikus jellegű, átfogó társadalomelméleti magyarázatot kíván meg. A hazai születéskorlátozás nem oly módon történt, mint a nyugat-európai országokban, nem a házasodási időpont késleltetésével vagy megakadályozásával. Nálunk a férfiak 20-22 évesen, a nők ennek megfelelően valamivel fia- talabban — általában kevés kivétellel — kötöttek házasságot. Ha születéskorlátozásra gondoltak, az a házasságon belül történt meg. A néprajzi és orvostörténeti írások elég részletesen informálnak a népies praktikáról. Temesváry Rudolf a századfordulón önálló tanulmánykötetben foglalkozott a Kárpátmedence népeinek házasodási szokásaival. Adataira támaszkodva az amerikai Sumner is véleményt formált a magyarországi helyzetről megegyezve, hogy minden kontra- ceptív praktika ellenére a termékenység igen magas, 39 ezrelék maradt. Az egykerendszer kialakulásának kezdeti területein, elsősorban az Ormánságban és Sárközben, Somogybán és a Balaton mindkét partján számos néprajzi megfigyelés és szociográfiai leírás számolt be arról a közfelfogásról, amely itt kialakult. Egybehangzó vélemény szerint a közhangulat gyermekellenes, megveti azokat, akiknek több gyermekük van, és dícsérőleg ismeri el a többség egykés magatartását. Sok orvosi jellegű problémáról, fiatal édesanyák haláláról, korai megrokkanásáról olvashatunk; továbbá a szokásrendszer átalakulásáról: fényűzésről, kivagyiságról, restségről; a gyermeknevelés szokásainak átalakulásáról: a gyerekek kényeztetéséről, aszociális viselkedésükről; végül pedig a
