A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-07-01 / 7. szám
321 kereszténynek nem kell félni a szembesüléstől, a kihívástól. Akiknek a hittel együtt valóban Krisztus lakik a szívében, az igazán „belső embereknek", akik gyökeret vertek és alapot vetettek a szeretetben (Ef 3,18), azoknak örülniük kell, ha bárhol találkoznak az igazsággal és a jóval. Különben sem tudunk semmire menni az igazság ellen; ellene nem tehetünk semmit, csak érte, az igazságért (2Kor 13,8). Az igazság pedig szabaddá tesz bennünket (Jn 8,32). A buddhisták is kezdik így látni a helyzetet. Sokan rádöbbentek arra, mennyit lehetne nekik is tanulni a keresztényektől, pl. a gyakorlati testvéri szeretet, a szociális szolgálat terén. Náluk elég kifejletlen a szolgálatnak ez a fajtája. A keresztény misztika, a szerzetesség a teremtés eleven titka (amit mi a Szentlélekkel hozuk kapcsolatba), a Krisztus anyjában tükröződő könyörület és tiszta szeretet, s talán a személyes Isten is mindmegannyi új felfedezés, kellemes meglepetés sok buddhista hívő számára. Japánban a katolikusok állnak élénk kapcsolatban főleg a zenbuddhizmussal. Nagy szerepük van ebben az itteni jezsuita atyáknak (Enomiya-Lasalle, Dumoulin, Johnston, Kadowaki) és a verbiták nagoyai egyetemének. Az együttműködés szép példája volt a buddhisták európai látogatása. Boncok, buddhista apácák, hívők két ízben is elmentek Európába, és heteken át valamelyik bencés vagy trappista kolostorban élték a katolikus szerzetességet. Az út pápai kihallgatással végződött. Utána ottani szerzetesek adták vissza a látogatást és itteni zenkolostorokban szereztek hasonló tapasztalatot maguknak a buddhizmusról. A neves történész, A. Toynbee szerint az emberiség jövője nagymértékben függ a kereszténység és a buddhizmus párbeszédétől. Toynbee ezt a dialógust tartja a legfontosabbnak. Az Egyház megnyitotta kapuit. A többi a hívők okos közreműködésétől és a Szentiélektől függ. Itt levágandó. Itt levágandó Az új előfizető neve:.......................................................................................... Címe (utca):........................................................................................................ (város, állam):................................................................................................................. (irányítószám/zip code):...................................................................................... Mellékelten küldöm adományomat / előfizetésemet / ajándékelőfizetésemet A Szívre (Kanadába $15, máshová $20 egy évre; csekk vagy money order). (A Szív címe megtalálható az újság hátoldalán.)