A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-01-01 / 1. szám

30

hanem a város szellemi érdeklődésű körei is. Tanítványait a Tisza partjára és a lakására elhívta, és sokukkal egész életre szóló barátságot kötött. 1942-ben kiadta háromkötetes Esztétikáját, és 1943-ban a kétnyelvű Himnuszok könyvét. A háború befejezése után főleg Budapesten ólt. Az újrainduló Vigilia főszerkesztője lett, és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1947-ben a magyar piarista rendtartomány főnőkének nevezik ki, mely óriási felelősséget rakott vállaira abban az időszakban, amikor az állam sok rendtől megvonta a működési engedélyt. A súlyos tehertételt panasz nélkül viselte, de verseket írni alig maradt ideje. Most már őreá is állt, amit a Keresztút II. stációjában írt:

Lehajtott fejű Krisztus a kereszten:

Immár a föld emlőit eleresztem.

A föld tejével telnem szűk-kevés:

Csak Tebenned a beteljesedés.

Napom hanyatlik. Nagy hegyek megül Árnyak suhognak. Már-már nehezül A forró szerszám hűsödő kezemben.

Ó, teljes Krisztus, teljesíts meg engem!

Sík Sándorról szóló, közel sem teljes képet adó emlékezésemet Rónay László soraival szeretném bezárni, aki az 1988-as Vigilia 9. számában a költő halálának negyedszázados évfordulójára ezeket írja: nKi is volt Sík Sándor? Sokféle válasz kínálkozik a kérdésre. A huszadik századi katolikus líra egyik legnagyobbja. A magyar katolikus szellemiség és hitélet kimagasló személyisége. Egy világméretekben kibontakozó, napjainkban is eredményes párbeszéd egyik kezdeményezője. A magyar cserkészmozgalom megteremtője, lelkes irányítója. Mindegyik válasz jogosult, mindegyik igaz, de valami apróságot mindegyik homályban hagy. Erre a kérdésre keresték a választ, akik elkísérték a Farkasréti temetőbe utolsó útjára, ahol akkora tömeg volt, hogy rendtársai alig tudtak koporsója közelébe jutni. S a halála óta eltelt huszonöt év távlatában még nehezebb pontosan felelni a kérdésre, hiszen Sík Sándorról meglepően kevés igazán méltó megemlékezés, méltatás jelent meg. Az egyik, Pilinszky Jánosé, mindenesetre megsejtet valamit sors és hivatás paradoxonéból: ‘Nehéz feladatot vállalt, kapott osztályrészül. Olykor talán engedményeket tett a tiszta költő iség rovására, de neki volt igaza, mert végül is eljutott a legbensőségesebb megoldáshoz.’ (Sík Sándor utolsó kötete)"

„ Van aki toronyban születik, és van aki remetének, / Van aki Őrlő szájnak, és van aki csemegének: / Engem magnak vetett a Magvető, / és kenyérnek, annak is feketének." (Sík Sándor)