A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

235

gyök a falumban a püspök és a pápa. A papi élet szolgálat. Hogyan szolgál az, aki csak parancsolni tud? Felelős állásban nem maradhat az, aki szép lassan kiüríti a templomot torz jellemvonásai miatt. Megtéveszti a fölötteseket, hogy néha éppen a legnagyobb zsarnok nem lusta. Talán sok iratot készít, szép kertészetet vezet, vagy folyton restaurálja a templomot. Csak épp a lényeg sikkad el: a szeretet.

Kihalt a jozefinista szellem. Mi segít, hogy ne is térjen vissza?

Anélkül, hogy örök elveinkből jottányit is engednénk, korunk javasol pár tanulságot:

1. Szakítsunk a vissza-visszatérő problémával, hogy mihelyt valaki kissé magasabb polcra jut, már hirdeti, mekkora úr. A hívek előtt akkor állunk meg, ha a szeretet megvan a szeretet hirdetőiben, a papokban. Nagy a kiábrándulás, ha a káplánt lekezeli a plébános, a vidékit a városi pap, a plébánost az esperes, azt a kanonok stb.

2. Civil munkatársainkból ne neveljünk fejbólintó jánosokat. Kívánalmaikat, tanácsaikat használjuk fel.

3. Egy fegyelmi szabályt se tegyünk öncélúvá, és ha valaki nem érti, szelíden magyarázzuk meg a parancs értelmét, menet közben is.

4. Felnőttekkel való bánásmódban a nagy prédikációk kora lejárt. Groteszk volna elképzelni az Úr Jézust, hogy a Kálvárián kihúz a zsebéből egy papírt, és felolvas egy imát vagy beszédet. A teológusok szerint ez is elegendő lett volna a megváltásra. Ám akkor hogy tekintene Isten Fiára a sok szenvedő? Jézus nem szájhős volt. Fontos az oktatásunk, de prófétai küldetésünk tökéletes csak imával és áldozattal, tanúságtétellel lesz.

5. A túlságosan földművesmodell helyett legyünk nyíltabbak a fiatalság, a munkásság, az értelmiség felé. Erre érzékenyen kell figyelnünk, mert például ötven éve, az Eucharisztikus Kongresszus idején a magyar katolikusság 90%-a még paraszt volt. A mai statisztikák szerint talán csak 10%.

6. Igen anakronisztikus látvány volna, ha nyári alkonyaikor a pap kiállna a templom elé, és várná a mezei munkából hazatérők köszöntését. Azt mondanánk: ez miért nem kapált, aratott, bányászott velünk? Földi dicsőség, hatalmi pozíciók, vagyongyűjtés ellentétben áll a zsinati modellel: a szolgáló Egyházzal. Kiskirály helyett kis szolgának kell lenni. Egyházunk a történelemben él, nem azon kívül, a parton álldogál. A történelem az örökkévalóság felé sodor. Változásaitól nem kell félnünk, a lassúság nagyobb veszély. A maradandót akkor ragadjuk meg, ha rábízzuk magunkat a változásra.