A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-05-01 / 5. szám

216

Valami derengeni kezdett az agyamban. Addig csak megszokásból, birka módjára mentem a többiekkel: vitt magával a családi csorda. Bensőmben azonban már régóta nem kapcsolódtam a misében történtekhez. Hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi is játszódik ott le - kivéve néhány elkoptatott frázist, mint a bánat, az Isten szava, a felajánlás, az átváltoztatás, az áldozás.

Akkor elkezdtem kutatni. Érdeklődtem. Ez akkoriban nem volt könnyű, mert a miséről alig-alig akadt használható irodalom. Végül nem is az értelmem felől, hanem valahonnan mélyebbről felvillant: az eucharisztiában a világ legcsodálatosabb szeretetélményét élhetjük meg, méghozzá személyes részvételünkkel. Ettől fogva nem kérdeztem többé, miért kell vasárnap templomba mennem.

Ezzel zárom is soraimat, nehogy „megfeküdje a gyomrod". Ha kedved tartja, írj majd újból. Az csak természetes, hogy igyekszem megadni a szükséges tudnivalókat. Addig is,

Geri „bácsid".

THOMAS MERTON: HÉTLÉPCSŐS HEGY

(részlet)

Elmerülten néztem a monstranciát, a fehér Szentostyát.

S ekkor hirtelen világossá lett előttem, hogy egész életem fordulóponthoz ért. Egyetlen szón, az én elhatározásomon áll vagy bukik minden: sokkal több, mint ahogy elképzelhettem vagy megérthettem.

Nem én alakítottam így az életemet. Nem erre készültem. Semmi sem állt távolabb tőlem ennél. Mindez fokozta a pillanat ünnepélyességét: azért kellett váratlanul idejönnöm, hogy feleljek egy kérdésre, amely nem az én agyamból pattant ki, hanem az örök Gondviselés végtelen mélységeiben született.

Akkor ezt még nem láttam világosan, de ma már tudom, hogy talán az utolsó lehetőséget ragadtam meg. Ha tovább habozok vagy visszautasítom abban a pillanatban — mivé lettem volna?

S az ígéret földjére, az új, másféle országba vezető út most sem tárult ki szélesre. De én, aki ragaszkodtam Egyiptomhoz, most megéreztem, hogy egy varázslatos pillanatra ismét lehetőségem nyílt arra, hogy rálépjek erre az útra.