A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-05-01 / 5. szám
209 Krisztus, miként tanítványaidnak, nekünk is fölteszed a kérdést: Ki vagyok számotokra? — Te vagy az Élő. Te, a Föltámadott, ott vagy annak halálos félelmében, akit utolér a megpróbáltatás. A Te Szent Lelked lakik abban, aki megéli az emberi szenvedést. - Mindenkit hívsz, hogy kövessen Téged. És Téged követni annyit tesz, hogy mindennap fölvesszük saját keresztünket. Ám Te alászállsz odáig, ahol mi vagyunk, ha kell, a legmélyebbre is, hogy váltadra vedd a mi terhűnket. Te közel vagy mindegyikünkhöz. Meglátogatod azokat is, akik anélkül haltak meg, hogy Téged megismerhettek volna (1 Pét 3,19-20). - Végtelen irgalmasságod szemlélése jóságot sugároz az alázatos szívbe, amely engedi, hogy Szent Lelked vezérelje." Hogy Krisztus által Isten ennyire mindenkié legyen, messze meghaladja az emberi értelem fölfogóképességét. Ennek a titoknak a nagysága előtt már az evangéliumban így kiáltott föl egy hívő: „Hiszek, Uram, segíts kishitűségemen!” És ez a csekély hit, ez a nagyon kevés, amit ki-ki naponta föl tud fedezni önmagában, íme, ez is elegendő, hogy előre haladjunk a Föltámadott nyomdokain. Aki Krisztust akarja követni, vesse belé bizalmát, nemcsak azokon a napokon, amikor fölüvölt benne a magány. „Ha Te nem támadtál volna föl, Krisztus Urunk, kihez mennék akkor, hogy megláthassuk Isten arcának ragyogását? Ha Te nem támadtál volna föl, akkor nem volnánk együtt, hogy keressük Veled a közösséget. Akkor nem találhatnánk meg nálad a megbocsátást, a kiengesztelődést, az újrakezdésnek ezeket a forrásait. Ha Te nem támadtál volna föl, honnan merítenénk az erőt, hogy követhessük emberlétünk végső határait, hogy újból Téged választhassunk, egészen öregségünkig?” Krisztust választani! ő válaszút elé állít minket: „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki odaadja életét az én szerelmemért, megtalálja azt.” De nem erőszakolja ránk a megfelelő választást. Mindannyiunknak szabadságot ad, hogy magunk válasszuk vagy vessük el. Soha nem kényszerít. Egyszerűen, kétezer év óta szelíd és alázatos szívvel ott áll minden emberi szív ajtajánál, és kopogtat: „Szeretsz-e engem?” És ha úgy látszik, hogy nem vagyunk képesek válaszolni Neki, még mindig így szólhatunk hozzá: „Engedd, hogy átadjam magam Neked, hogy megnyugodjam Benned, Krisztusom, testestől-l el késtől.” Krisztust választani azt jelenti, hogy egyetlen úton járunk és nem egyszerre kettőn. Aki egyszerre kívánná őt is követni és saját magát is, az olyan, mintha saját árnyéka után futna, az emberi tekintélyt, a társadalmi becsülést hajszolva. Saját magát szolgálván, nemde tudta nélkül is eszközévé tenné Krisztust és azt a közösséget, ami az egyház?
