A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)

1989-04-01 / 4. szám

146

Minden egyes keresztény — bárhol éljen, bármilyen élet- körülmények közt — úgy kell tekintse magát, mint akit Urunk küld, hogy hirdesse az evangéliumot tanúságtevő szóval és tettel. A misz- sziós országok nekünk a családot, a kollegákat, a baráti kört, a szomszédságot jelentik. Ebben és itt kell a „föld sójává” és a „világ világosságává” lennünk (Mt 5,13—14). Ez valóban nem könnyű feladat. A világ, amelyben élünk, gyakran nem akarja az igazságot hallani Istenről, és közömbösséget, sőt ellenszenvet tanúsít. De ez csak a felszín, ez ne tévesszen meg senkit, hiszen a világnak alapjában véve nagy szüksége van Krisztusra, szomjazza Őt, még ha ezt nem is tudja mindig szabatosan kifejezni. Mint keresztényeknek éppen az a küldetésünk, hogy segítsünk testvéreinknek felfedezni életükben Istent. Ha a világ még ma is oly kevéssé keresztény, az azért van, mert nem eléggé meggyőzően tanúskodunk hitünkről, mert túlságosan, visszahúzódunk a magánéletbe, mert nem vagyunk eléggé bátrak valóban Jézus Krisztus küldötteinek tekinteni magunkat.

Az egyház jövője szempontjából ma a fiatalok világa különösen fontos missziós terület. Sok nagy kihívással néznek szembe a fiatalok: egyfelől a kábítószerek, az érzékiség, a bűnözés és a zabolátlan fogyasztás fenyegeti őket, másfelől az erkölcsi értékek elvesztése, a keleti álmiszticizmusok, az okkultizmus, az asztrológia és a szekták. Sürgető, hogy a fiataloknak Krisztust és az igazságot szomjazó világát bátran és mélyrehatón evangelizálják! A fiatalokat Krisztus személye erősen vonzza. De nagyon kevés hithirdető veszi magának a bátorságot, hogy szembeszálljon az áramlatokkal, melyeket az elvilágiasodott kultúra erőltet, és hogy hirdesse a mai fiataloknak Krisztust, mindenekelőtt hűségesen, bátran és egyszerűen. Világos, hogy papokra van szükségünk — buzgó lelkipásztorokra —, de ez nem elég. E tekintetben a II. Vatikáni Zsinat a következőket mondja: „A fiatalok legyenek a legfőbb apostolok a fiatalok körében, közvetlen kapcsolatban velük, az apostolkodást maguk között és maguk által gyakorolva” (Apostolicam actuositatem, 12). A