A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-03-01 / 3. szám
115 könnyek között hallgatja meg a lelkipásztorok és munkatársai beszámolóit az isteni kegyelem csodás munkájáról. 1950-ben a szerzetesrendek működésének a betiltásával ez a munka Is véget ért. Ekkor azonban már rab Kerkai atya. 1949 februárjában Kaposvárt ugyanis Őrizetbe veszik, összeesküvés és népellenesség címén vád alá helyezik, elítélik, és a kirótt tizedfól éves börtönbüntetését — az 1956-os eseményekkel kapcsolatos 13 havi megszakítással, de büntetését 8 nappal megnyújtva — ki is tölti ,,Isten sok nagy kegyelmi főszerepével", vallomása szerint. A börtönben töltött évei közül azt tartotta a legszebbnek, melyet rövidebb-hosszabb megszakításokkal Csávossy Elemér atyával töltött egy zárkában. Pontos napirendben egyeztek meg. Ebben előkelő helyet biztosítottak az imának (közös Imának is) és a naponta ismétlődő beszélgetéseknek a Jézus Társasága szelleméről, alkotmányának egy-egy részletéről. 1959 szeptemberében szabadult félszemóre vakon, megviselt, sőt súlyosan sérült idegzettel. Abba a világba, mely rabsága alatt gyökeresen megváltozott, magát újra beleélni többé már nem tudta. Harmadtól évig a MAHART (Magyar Hajózási Rt.) dunaharaszti üzemében segédmunkásként kereste mindennapi kenyerét, testi erejét messze meghaladó terhek mozgatásával. Vállalta ezt a kemény munkássorsot abban a tudatban, hogy azt, amit sokan mások elbírnak kónytelenségből, elbírja maga Is erős akarattal önként... Újabb harmadtól évig mint kerti munkás és favágó dolgozott a püspök- szentlászlói szocális otthonban Hosszúhetóny közelében Baranya megyében. A kimerítő munka túlontúl megviselte szívét, egy évig táppénzen ólt angina pectoris és szívinfarktus miatt. Sok lelki kín után rádöbbent, hogy élete „új nagy kanyar elé" került, s ekkor a tevékeny szeretet legszűkebb ösvényére lépett. 1964-ben munkára jelentkezett a pannonhalmi szociális otthonban a betegosztály vezető nővérénél, Bíró Jolánnál, kaposvári volt munkatársánál. ,,Szeretetet akarok gyakorolni", mondta. „Kérem, adjon erre lehetőséget a betegek között." És újra szervezésbe kezd, 3-4 öreget ültet össze. Mesél nekik az egyház és a nagyvilág eseményeiről, ahogy azt a tévében látta, rádióban hallotta, de oly ólmónyszerűen, mintha csak százan hallgatnák. Nem fáradt bele elmondani ugyanazt újra meg újra. Karácsony és húsvét előtt naphosszat írja mások üdvözlő iapjait és szedi rendbe a tollbamondó kusza mondatait. Levegőre tolja a bénákat, sétál a nehezen járókkal, elkíséri a győri SZTK-ba a betegeket és a kórházba beutaltakat. 1968 szeptemberében úrfelmutatás közben újabb szívinfarktus éri. Kéri a szent útravalót, a szentkenetet, és a halál árnyékában búcsúzóul néhány sort vet papírra: ,,Lelkemet eltölti a Szentlélek és a pápák jóvoltából meg - fiatalodott és megszépült egyház tudata. Átérzem, hogy az egyház leg- fönségesebb jelensége számomra a Jézus Társaság, s hogy ebbe boldogító hivatást kaphattam. Életem-halálom egyetlen szerelmének most is a magyar népet s hazát tekintem az előkészületi évekkel, a szervező munkákkal, a börtön szenvedéseivel és az eljelentéktelenedés szíves vállalásával... Vigasztaló tudat, hogy odaátról is lehet hatékonyan folytatni a földi életfeladat szolgálatát. Bízom a magyarság nagy jövőjében történelmének transzcendens aranyfedezete miatt... A volt és a leendő munkatársakért Imáimban igyekeztem őszintén és gyakran
