A Szív, 1989 (75. évfolyam, 1-12. szám)
1989-01-01 / 1. szám
10 A török idők és a vallásháborúk nem kedveztek nálunk sem a költészetnek, mégis megemlítjük a korszak áthidalásaként Faludi Ferencet, a tudós jezsuita papköltőt, tanárt, nevelőt, aki sok meglehetősen népies hangvételű, de szabatos formában megírt költeményt alkotott. Pázmány mellett a magyar stílus mestere, előkészítette Vörösmarty és Petőfi útját. A „Feszülethez” írt költeménye vallásos költészetünk egyik gyöngye, és ma is az egyik legismertebb katolikus nagyböjti ének: „Szüzek, ifjak (keresztények) sírjatok.. Amilyen felemelő számunkra a két katonaköltő erős, férfias istenhite, olyan sajnálatos a következő két nagy költőnk nem vallásos „meggyőződése”. A „felvilágosodás” századában vagyunk, s az ő istenhitüket már kikezdte a francia enciklopédisták, Rousseau, Voltaire, D’Alembert racionalizmusa és szkepticizmusa, a francia forradalom eszméi — bár ez azt is bizonyítja, mennyire figyeltek nagyjaink a nyugati eszmeáramlatokra. Kazinczy Ferenc a magyar nyelvújítás nagy, de vitatott mestere (az angol nyelvterületre bevándorolt magyarok jöttek rá, mennyivel könnyebb lett volna megtanulniok angolul, ha Kazinczy ki nem gyomlálja a magyar nyelvből a sok latin szót) 1759 és 1831 között élt. Hetven éven felüli kor abban az időben már magas kornak számított. A széphalmi „szent öreg", ahogy Petőfi nevezte, egész életében kételyekkel küzdött. Racionalista felfogása elutasított mindenfajta misztikumot, legyen az akár vallásos, akár szabadkőműves beavatottság. Szerinte „a vallás a papok praktikája, mellyel a népet szellemi sötétségben tartják és az uralkodó hatalom szolgaságába süllyesztik. Az ember önmaga istene, mindazzal a tulajdonsággal, mely emberré, emberivé íejz/.”(HB) „Hazám, barátom, istenem magam vagyok", íija egyik versében, de megvallja kétségeit is: „Kétség s elcsüggedés rohant reám. / Kérdeztem a természetet: siket volt; I Kérdeztem bölcseinket: ők csevegtek, s bizonytalanabbá tőnek, mint valék; / Barátim vállat vontak, s hallgatának. S aranykorom hasz- náltalan repült el, IS büntetve voltam kábaságomért. I Többé nem űztem a futót, s magamba I Vonulva azt kérdém, amit tudhatok, / És amit tudnom használ. S ő jutalmul / Megtért, s így szóla: Láss! Amit keressz, / Nyúlj kebledbe, s feltaláltad...” (gr. Török Lajoshoz.) A túlzó szubjektivizmus esetével állunk itt szemben, melynek egyik legillusztrisabb képviselője Descartes a maga „cogito ergo sum”-jával, mint alapvető igazságot állítva: „gondolkodom, tehát vagyok”.
