A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
491 VAŐARWAPI äomdolatok December 4- ÁDVENT 2. VASÁRNAPJA AZ ISTEN UTÁNI SZOMJ „Miként a szarvasgím a hűs forrás vizére, a lelkem úgy kívánkozik rád. Uram, a szomjtól égve..." (Zsolt 42) Hallottad-e már hideg őszi éjjelen a szarvasgím éles hangját? Az egész erdő beleremeg ebbe a nyögő bőgésbe. így kiált az emberi lélek itt, így sóhajtozik, nem valami emberi kapcsolat, hanem Isten után. A hívő, akitől Isten eltávolodott, az üdvösség és a kegyelem Istene u- tán kiált. Nem keresi az ismeretlen Istent, nincs arra ítélve, hogy folyton keressen és soha ne találjon. Egyszer már megtapasztalta Isten segítségét és közelségét. Saját Istenét szólítgatja. Igazában csak akkor kereshetjük Istent helyesen, ha már kinyilatkoztatta magát nekünk, ha egyszer már megtaláltuk. Uram Isten, ébreszd fel lelkemben az utánad való nagy vágyat! Ismersz engem, és én is ismerlek Téged. Segíts engem, hogy keresselek és megtaláljalak! „Istenre szomjazik a lelkem, az élő Isten után vágyom, mikor lehet már Isten arcát látnom?" (Zsolt 42) Isten szomja. . . Ismerjük a fizikai szomjúságot, amikor hiányzik az ívóvíz; ismerjük az élet és a boldogság utáni szenvedélyes szom- jat. De ismeri-e lelkünk az Isten utáni szomjat? Az az Isten, aki csak eszme vagy eszmény lenne, nem tudná kielégíteni ezt a szomjat. Az élő Istenre, minden igazi élet Istenére és e- redetére szomjazik a lélek. Mikor enyhül szomjunk? Mikor szemlélhetjük arcát? Szemlélni Isten arcát: ez minden élet célja, ez az örök é- let. Jézus Krisztusban, a keresztre feszítettben szemlélhetjük arcát. Ha itt találkoztunk vele, szomjúhozzuk, hogy világosabban lássuk,
