A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-11-01 / 11. szám
489 Imádkozni a szentmisét 1985-ben a magyar plébánia szomszédságába kerültem dolgozni. Azóta - hacsak lehet - mindennap megyek szentmisére. Kis misekönyvemből a szövegeket pontosan tudom követni. Egyszerűen csodálatos, ahogy minden egyes szentmiséhez a szövegek össze vannak gyűjtve, ahogy az imákat megfogalmazta az Egyház. Kár, hogy ilyen későn jöttem rá mindennek a szépségére. A szentmisében reggelenként még személyesebben találkozom Jézussal. Onnan pedig viszem magammal a munkahelyemre, viszem a világba. És a világnak olyan nagy szüksége van rá! Munkahelyemen huszonketten vagyunk, s nincs olyan, akinek ne lenne valamilyen problémája: betegség a családban, idős szülők, nehéz tizenévesek stb. ötnek pedig igen súlyos nehézsége van a házasságával. És általában nem ismerik Jézust. Pontosabban ismerik, hallottak róla, esetleg tanultak is, de nincs igazi kapcsolatuk vele. Ismeretük másodkézből való, nem megélt, személyes élmény. Ezért van, hogy csak vergődnek problémáik közepette, s nem látják a kiutat. Pedig Jézus azért jött, hogy mindennapi életük tengelye legyen, hogy megadja életük értelmét, hogy rajtuk keresztül megváltoztassa a világot. Szívből úgy érzem, hogy a Jézussal való személyes kapcsolatom feltámadásomra szolgált. Ezt szeretném vinni abba a környezetbe, arra a helyre, ahová Jézus hív. A vele való személyes kapcsolatnak pedig lényeges eszköze, mondhatnám alapja — számomra mindenképpen — a szentírás által történő napi imádság. Röpimák Nap közben sokszor eszembe jut a reggeli elmélkedés témája, élménye, egy-egy kérdése, amire nem találtam választ, egy-egy meglátás, amit próbálok beépíteni napi életembe. Mindez sokszor meglepő dolgokat eredményez. Máskor eszembe jut nap közben, milyen jó és szerető hozzám az Ür, és azon veszem észre magam, hogy szívből jövő hálával felsóhajtok: „Uram, de jó, hogy te vagy\ Köszönöm, hogy megtaláltalak!” Ez a sóhaj igazából mélyről jövő imádság, és csak egy személyes kapcsolat eredménye lehet.
