A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
453 FIATALOKNAK Babos István A KERESZTSÉGI SZERTARTÁSOK MAGYARÁZATA V. Befejező szertartások 1. Az Úr imádsága Itt nyílik alkalom a harmadik körmenetre. Az égő gyertya nyomában a hívek, akiknek száma megnövekedett a kereszteléssel, az oltár elé vonulnak (hacsak nem ott történt a keresztelés). Istennel való kapcsolatuk legkifejezőbb jelképe az Oltáriszentség. A keresztény élet célja, hogy a szeretet kivirágozzék szívünkben, és egy nap Istent színről színre láthassuk. Ezért vonulnak az oltár elé a hívek, hogy mintegy hitvallásként elmondják a miatyánkot. Hitvallás ez, mert világosan kifejezi a megkeresztelt viszonyát Istenhez, aki szerető Atyánk, akinek gyermekei vagyunk, akihez a legnagyobb bizalommal fordulhatunk. Szép jelkép az is, hogy az újonnan megkeresztelt első útja az oltárhoz vezet, ahol a hívek közössége érte imádkozik. 2. A hármas áldás Az édesanya lépjen elő a gyermekkel, amikor az áldást kapja, majd adja át a gyermeket az édesapának, amikor az kapja az áldást. Végül a közösségnek adott áldás alatt álljanak oda a szülők mellé a keresztszülők is. Az áldás annak jele, hogy Isten segítsége soha nem hagyja el a benne bízó édesanyát felelősségteljes és fennkölt hivatásának teljesítésében. — Másodiknak az édesapát áldja meg a keresztelő pap, akinek szava és példája döntően befolyásolja a gyermeket abban, hogy a jót válassza és elvesse a rosszat. — A harmadik áldás a hívek közösségének szól. Ez mintegy köszönet a részvételért és ugyanakkor figyelmeztetés, hogy emlékezetükbe idézzék keresztségi fogadalmukat, és igyekezzenek azt megvalósítani. A szertartás végétért. Nagy titoknak voltatok tanúi. Menjetek békével. Legyetek Krisztus tanúi. *
