A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

448

/

az Ur Jézust? Mivel próbálta ezt megmutatni neki? Miért gondolt éppen erre? — Ilyen kérdésekre rendszerint megkapta a feleletekben azt, amit keresett. Eszerint adott tanácsot, utasítást, intelmet.

De még mindig óvatos volt. Nemcsak attól őrizkedett, hogy esetleg más irányú tanácsot adjon, mint amerre Isten indítja a lelket, hanem arra is vigyázott, hogy ha az irányt felismerte, ne adjon emberi tanácsokkal erőteljesebb lökést, mint amennyit Isten valóban akar. Az Ö munkájának rendes útja lassú, fokozatos fejlődés mindenben, a lelki életben is. Ezt szem előtt tartotta, és nem akart mesterségesen siettetni semmit.

Gyónói lelki haladását látva hálás öröm töltötte el, hogy az isteni kegyelem elől sikerült elhárítani az akadályokat. Ha visszaesést tapasztalt, szomorúan vizsgálgatta, hol hibázhatta el a lelki vezetést.

Nagy szeretettel, finom kézzel nyúlt a lelkekhez. Kitűnő érzékkel tapintott rá a bajok forrására, mutatott kivezető utat a hozzá fordulóknak, s vezette őket a tökéletesedés útján.

A következő levélrészlet sokat elárul módszeréről. „Jó adottságaim az ő szeretetteljes, gyöngéd és erős gondozása alatt szökkentek virágba. S mert sohasem volt okom előtte valamit eltitkolni — nem förmedt rám semmiért, csak beláttatta a rosszat, és megszerettette a jót —, ez tett nyíltan őszintévé."

P. Bíró nem tűrte a titkolódzást, mellébeszélést. „Minden lelki baj ellen van orvosság — mondta. — De hát mutassák meg a hibákat. Akkor tudunk segíteni."

„Hibázni emberi dolog - mondta más alkalommal -, de a hibában megmaradni ostobaság — szól a közmondás. Örülök, hogy hibáját belátta és megbánta, és bocsánatot kér. . . Legyen nyugodt. . ."

Szeretettel bátorította az őszinte bűnbánattal Istenhez térőket. „A tanítványok is magára hagyták az Üdvözítőt alig pár órával első áldozásuk után. Ilyen az ember! Ebből következik, hogy legyünk türelemmel felebarátaink, testvéreink iránt."

Őszinte részvéttel fordult azok felé, akik komoly törekvésük ellenére is visszaestek a bűnbe, s emiatt elcsüggedtek, már nem mertek imádkozni, kegyelmet kérni. Szeretettel biztatta őket az Isten iránti gyermeki bizalomra. „Nézze, menjen be a templomba. Szépen térdeljen le és mondja: Jézusom, látod, ilyen magot termett az én földem. Adtál kegyelmet, de nem használtam föl. Uram, látod, adj többet!"

Saját személyes tapasztalatai alapján tudta a páter, hogy a lelki életben való előrehaladás egyik legfőbb akadálya, ha engedjük, hogy