A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-10-01 / 10. szám
439 imám egyáltalán nem volt párbeszéd: csak én beszéltem, és sose álltam meg, hogy meghallgassam, hogy Ö mit is akar mondani. Egy szép napon aztán szólt hozzám az Isten a Szentíráson keresztül; ezzel megérintette a szívemet, és azóta minden megváltozott közöttünk. Istenre hallgatni Az történt, hogy 1983-ban, két hónappal férjem halála után, megvettem életem első Bibliáját. Másnap elvittem a templomba meg- áldatni, majd aznap este, amikor először felütöttem új Bibliámat, a Bölcsesség könyvénél nyílt ki, és azt olvastam: ,,Az igaznak azonban, ha időnap előtt is hal meg, nyugalomban lesz része, (...) Mivel kedves volt Isten előtt, szerette az Isten, és elvitte, mert bűnösök közt folyt az élete. . .” Én úgy megdöbbentem, hogy el sem tudom mondani! Azt hiszem, fölösleges hozzátenni, hogy tökéletesen meg voltam és meg vagyok győződve, hogy azt az Úr mondta; hogy Ö akarta így; hogy így akart megvigasztalni. Végtelenül sok vigaszt és iránymutatást kaptam Tőle a Szentíráson keresztül azóta is. Ezek az élmények a szó szoros értelmében vett imák, mert Ő szól hozzám a Szentíráson keresztül, én pedig befogadom, és szívemben őrzöm, amit mondott. így kezdődött, és azóta vált párbeszéddé az imám. (Persze egy nőnek nagyon nehéz, hogy hallgasson is; de próbálkozunk, próbálkozunk.) Gondolom, egyeseknek fennhéjázásnak tűnhet az, hogy azt mondtam: az Isten szólt hozzám. Pedig Isten mindenkihez szól; csak legtöbbnyire nem halljuk meg, ahogy én se hallottam meg 50 évig! Szól hozzánk Jézuson, a Megtestesült Igén keresztül, Egyházán keresztül, teremtményein, embereken, a Szentíráson keresztül, élet- körülményeinkben is. Tanulmány és ima Mint említettem, öt évvel ezelőtt még nem volt Istennel — Jézussal — semmiféle személyes kapcsolatom. Az a bizonyos részlet a Bölcsesség könyvéből, amiről úgy éreztem, hogy kifejezetten nekem
