A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-10-01 / 10. szám

435

Ennek az antropológiai látásmódnak az alapján kell megtalálni a szükséges alapkritériumokat azokhoz a döntésekhez, amelyeket meg kell hoznunk olyan orvosi közbelépésekkel kapcsolatban, amelyek szoros értelemben nem gyógyító jellegűek, például az ember biológiai állapotának javítását célzó közbelépések.

Az ember evilági története a fizikai élettel kezdődik. A fizikai élet nyilván nem foglalja magában a személy teljes értékét, és nem is képviseli az ember legfőbb javát. Az ember az örökkévalóságra van hivatva. Mindazonáltal a fizikai élet valamiképpen az ember alapvető értékét alkotja, éppen mivel a személy többi értéke a fizikai életen alapszik és bontakozik ki.

Az ártatlan emberi lénynek sérthetetlen joga van az élethez megfogamzásától haláláig; ez a sérthetetlenség jele egy másiknak: annak, hogy maga az emberi személy sérthetetlen, mert a Teremtő ajándékozta meg az élettel.

Az emberi élet továbbadásának megvan a maga eredetisége, és ez az emberi személy eredetiségéből forráso- zik.

Fogamzásától kezdve minden emberi lény életét abszolút módon tiszteletben kell tartani, mert a földön az ember az egyetlen olyan teremtmény, akit Isten „nem valami más teremtményért akart” (Gaudium et spes 24), és mert egész lénye a Teremtő képét hordozza.

Szent az emberi élet, mert eredetétől fogva magán viseli Isten teremtő tevékenységét, és állandóan egyedülálló kapcsolatban marad a Teremtővel, egyetlen végcéljával.

Isten az élet egyetlen Ura kezdetétől fogva egészen végéig; senki semmi körülmények között nem követelheti magának azt a jogot, hogy ártatlan emberi lényt egyenesen és szántszándékkal elpusztítson.

,,Az életet a leggondosabban kell óvni, már a fogamzástól kezdve; a magzatelhajtás is, a csecsemők megölése is szégyenletes bűntett." (Gaudium et spes 51).