A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-09-01 / 9. szám
419 adminisztratív intézkedések végül is kikényszerítették az állam feltételeinek elfogadását. Az alkotmányos szétválasztás ellenére Magyarországon tovább éltek az egyház és az állam kapcsolatában a közös történelmi gyökerek, beidegződések. Az államhoz való hagyományos viszony változatlanul kihatott a felekezetek egymás közti viszonyára is. Az ökumenizmus kérdése, annak ellenére, hogy az előfeltételek hozzá az országban kedvezőek voltak, a felszín alatt tovább folyó versengés miatt tabuvá vált. Ugyanakkor mindkét fél feltételezte a másikról, hogy nem akarja az ökumenikus közeledést. Az államnak szintén nem volt érdeke, hogy a felekezetek egymáshoz közeledjenek, s esetleg összefogva „vallásos frontot" alkossanak a hivatalosan terjesztett ateista világnézettel szemben. Változást hozott azöku- menizmusban is, hogy az 1956- os eseményeket követő „nemzeti egység poIitájában" az állam számára elengedhetetlen lett az egyházak békés életlehetőségének biztosítása, hogy ők is részt vegyenek a nemzeti egység munkálásában. Ennek az új politikának tulajdonítható, hogy a katolikus egyház, mivel egyöntetűen ragaszkodott hozzá, a Szentszékkel kötött 1964-es részleges megegyezés során helyreállíthatta a Rómával való kapcsolatot, és megnyílt a lehetőség az egyházi élet viszonylagos normalizálására. A hívek körében a felekezetközi ökumenikus közeledés, a hivatalos álláspontoktól függetlenül, már régóta erős volt, különösen a bázisközösségek tagjai között. Az állam egy idő óta arra törekszik, hogy igénybe vegye az egyházak emberformáló munkásságát a társadalmi bajok orvoslásában, főleg hogy az egyházak a lakosság önpusztító eszménynélküliségét vallásos etikai motiváció közvetítésével orvosolják. Ennek az igénynek köszönhető, hogy a felekezetek 1988 januárjában összeültek — évtizedek óta első alkalommal — hivatalos megbeszélésre az EgyháA katolikus prímás és a református püspök a liturgikus kiengesztelődés pillanatában (Foto: Oj Ember)
