A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-08-01 / 8. szám

376

már a helyzet ábrázolásában is prófétai ihletésű, és hangsúlyozza, hogy az Egyház az „emberségesség szakértőjeként” és a szolgálat küldetésének tudatában nyilatkozik. Mint elődje is, hangsúlyozza a fejlődés kulturális, szellemi és etikai jellegét, és erkölcsi magatartásunk, normáink befolyásolását tűzi ki céljául. Az erkölcsi forradalmat azonban krisztológiai perspektívába helyezi, és megtérésre szólít fel mindnyájunkat. Tehát nem egy születendő világvallás csábító, de üres ígéreteit adja, hanem Krisztus konkrét üdvözítő művébe állít. A szociális tanítás krisztológiai, sőt mariológiai megalapozása érthetően idegenkedést váltott ki néhány kommentátorból, akik értetlenül állnak szemben a számukra idegen teológiai okfejtéssel, melyet - ha meg is értik — elutasítanak, holott ez adja meg az enciklika prófétai távlatait.

A Populorum progressio, VI. Pál enciklikája, a II. vatikáni zsinat optimizmusának jegyében született. II. János Pál kezdettől fogva leszögezi, hogy elődjének várakozásai nem teljesültek be. Az összkép negatív. A tömegek nyomora nemcsak változatlanul tűrhetetlen, de a helyzet érezhetően romlott, és a szakadék, mely a fejlett Észak és a fejletlen Dél között húsz éve is fennállt, elmélyült. A szegénység és gazdagság határai azonban összekuszálódtak, és keresztül-kasul szelik a földtekét. A Szentatya egyaránt ostorozza a szegénység botrányát a gazdag országokban, a gazdagság fitogtatását és az önzést a szegény országokban. Ezek a szakadékok fenyegetik az emberiség egységét —