A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
38 kóstoltam volna. Az Ellenség, barbár hadviselési módszeréhez híven, megengedi nekünk, hogy meglássuk kedveltjeinknek rövid nyomorúságát, de csak azért, hogy azután tantaluszi kínokkal gyötörjön bennünket, amikor csúfot űz szakadatlan éhségünkből. Arról nem is szólva, hogy ezt az éhségünket elviselhetetlenül fájdalmassá teszi, mert a küzdelem jelenlegi szakaszában elzárja előlünk azokat, akikből mi élünk. Ezért inkább azon gondolkozzunk, hogyan használjuk fel, semmint hogyan élvezzük ki ezt az európai háborút, mert bizony tagadhatatlanul van néhány olyan vonása, amelyek önmagukban semmiképpen sem nekünk kedveznek. Remélhetünk ugyan egy csomó kegyetlenséget és disznó Ságot. De ha nem leszünk résen, még megérjük, hogy a megpróbáltatásokban ezrek térnek meg az Ellenséghez, és tízezrek, akik ennyire ugyan nem mennek el, mégis figyelmüket magukról olyan értékekre és ügyekre terelik, amelyeket énjüknél maga- sabbrendűnek tartanak. Tudom, hogy az Ellenség e dolgok közül sokat nem helyesel. De éppen e téren fölöttébb tisztességtelen. Gyakran megkaparint magának embereket, akik életüket oly ügyekre szánták, amelyeket Ő helytelenít, s teszi ezt abból a hamis meggondolásból, hogy az emberek józanok, jónak tartották ezeket, s a szerintük legjobbat követték. Gondold meg azt is, hogy milyen nemkívánatos halálesetek fordulnak elő a háború idején. Emberek olyan helyeken halnak meg, ahol tudatában vannak, hogy meghalhatnak, és hogy hová mennek - feltéve, hogy az Ellenség táborába tartoznak. Felkészülve mennek a halálba. Mennyivel előnyösebb volna ránk nézve, ha minden ember költséges üdülőkben halna meg, olyan orvosok, ápolók és barátok között, akik hazudnak nekik, ahogyan mi tanítottuk őket, életet ígérve a haldoklóknak, erősítve bennük azt a hiedelmet, hogy a betegség mentségül szolgál minden kényeskedésre, sőt — ha munkásaink értik a dolgukat —, távoltartva tőlük a papnak még a gondolatát is, nehogy a beteg rádöbbenjen valódi állapotára. De milyen kétségbeejtő ránk nézve, hogy a háború rákényszeríti az embereket arra, hogy állandóan tudatosan számoljanak a közeli halállal. Egyik leghatalmasabb fegyverünk válik hasznavehetetlenné: a kielégült világiasság. Háborúban az ember mégsem gondolhat arra, hogy örökké fog élni. Tudom, hogy Rühes és mások kitűnő alkalmat láttak a háborúkban a hit elleni támadásokra. De én túlzottnak tartom ezt a felfogást. Az Ellenség világosan megmondta valamennyi párthívének, hogy a szenvedés lényeges alkotóeleme annak, amit Ö megváltásnak nevez, úgyhogy az a hit, amelyet egy háború vagy egy dögvész rom- badönthet, valójában meg sem érte a lerombolás fáradalmát. Most az
