A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-08-01 / 8. szám

340

a miénk, az igazságtalanság intézményes formái, sajnos, egyre inkább tért hódítanak.

Mi legyen ebből a szempontból kérőimánk konkrét tartalma?

— Hogy tudatára ébredjünk azok tragédiájának, akik nem találnak maguknak munkát.

— Hogy ne szokjunk hozzá ahhoz a gondolathoz, hogy a munkanélküliség hozzátartozik a társadalom vagy a gazdaság normális szerkezetéhez.

— Hogy felfedezzük, hogy közösségvállalással tartozunk a munkanélkülieknek, beleértve a munkaidő és a munkaórák jobb felosztását, hogy ilyen módon nagyobb munkalehetőségeket biztosítsunk, különösen a fiataloknak.

— Hogy saját munkánkat megbecsüljük, és több komolysággal vessük bele magunkat, hogy így ne csak segítséget, hanem munka- lehetőséget is tudjunk felkínálni azoknak, akiknek nincs munkájuk.

— Hogy mindegyikünk megtanulja és meg is valósítsa saját felelősségét azokkal a társadalmi szervezetekkel és társadalmi szerkezetekkel kapcsolatban, amelyek ahelyett, hogy munkát teremtenének, munkanélküliséget hoznak létre; és hogy igyekezzünk megváltoztatni őket.

Arra vagyunk hivatva, hogy személyes elkötelezettségünkkel kifejezetté tegyük és bemutassuk mindazt, ami bennfoglaltan megtalálható a havi szándék egyszerű szavaiban — bemutassuk Istennek, a mi Atyánknak, aki azért teremtette az embert, „hogy vegye uralma alá a földet" (Tér 1,28), és az Édenbe helyezte, hogy művelje azt (Tér 2,15); bemutassuk Jézus Krisztusnak, a mi Urunknak, aki ács akart lenni Názáretban (Mk 6,3); bemutassuk a Szentléleknek, aki az egeket alkotta (Zsolt 33,6), és betölti az egész földet (Bölcs 1,7).

Az ember állásának és munkanélküliségének problémája ezen a szinten jelentkezik, a „munka evangéliumának" szintjén. Laborem exercens kezdetű enciklikájában (a 20. pontban) erre hívja fel figyelmünket a Szentatya.

J. M. M.

*