A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-01-01 / 1. szám

33 tesebben használjuk. Fontos lépést tennénk ezzel az egyházszakadást követő egyház- és dogmatörténet feltétlenül szükséges újraértékelé­sében. VI. Pál pápa szép példát adott erre. Amikor 1974. október 5- én levélben emlékezett meg a II. lyoni zsinat 700 éves évfordulójá­ról, a zsinatot „II. lyoni általános zsinatnak”, ,,a Nyugaton tartott általános zsinatok sorában a hatodiknak” nevezte; az „egyetemes zsi­nat” kifejezést nem használta. A pápa tehát magáévá tette korunk több nagy teológusának elgondolását és javaslatát. (A francia püspökök irata nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a trentói, az I. vatikáni és a II. vatikáni zsinatokat az „egyete­mes” vagy az „általános” zsinatok csoportjába sorolná-e. Mind a há­rom csak a katolikus Egyház zsinata volt; ezen a címen „általános” zsinatnak kellene nevezni. Másrészt mind a három alapvető és nagy­számú dogmatikai kérdéseket tisztázott — igaz, olyan módon, hogy a kereszténység megosztottságát inkább kiélezte, főleg a trentói és az I. vatikáni. Viszont a kereszténység húsz évszázados történetében nem volt még egy a II. vatikánihoz fogható „egyetemes” zsinat, akár a tárgyalt témák, akár a megfogalmazott tanítás vagy törvényhozás, akár a személyi összetétel egyetemességét, akár a módszer érettségét tekintjük. Nehéz elképzelni, hogy a keresztények egységre törekvése már irányba haladjon, mint hogy egyszer majd a nem katolikus ke­resztények is — talán egy újabb „egyetemes” zsinaton — magukévá tegyék a trentói, az I. vatikáni és a II. vatikáni „egyetemes” zsina­tokat.) (Folytatjuk.) GONDOLAT RITMUSOK AZ EVANGÉLIUMRA Végre valaki azt mondja: „Boldogok a szegények!" — nem pedig: Akinek pénze van, az a boldog! Végre valaki azt mondja: „Szeresd ellenségeidet!" — nem pedig: Le a vetélytársakkal! Végre valaki azt mondja: „Boldogok vagytok, ha üldöznek!" — nem pedig: Alkalmazkodjatok minden helyzethez! Végre valaki azt mondja: „Az első legyen mindenki szolgája!" — nem pedig: Mutasd meg, ki vagy! Végre valaki azt mondja: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri!" — nem pedig: Fő dolog az előbbrejutás! Végre valaki azt mondja: „Aki bennem hisz, annak örök élete lesz!" — nem pedig: Aki meghalt, az meghalt! (Josef Dirnbeck és Martin Gutl)

Next

/
Thumbnails
Contents