A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-06-01 / 6. szám
265 Molnár István £o meg a kereszténységem Rövid üdvözlések, utána kissé feszélyezetten leültünk. Koki a Csusza után szaladt, hogy ebédet rendeljen a káplánnak. Rózsika a pillanatnyi csendet KÉT MEGHÍVÁS III. fel akarta használni arra, hogy tiszta vizet öntsön a pohárba, s minden átmenet nélkül és egy kissé ellenséges hangon jelentette be: — Én ateista vagyok. — Biztosan megvan rá a komoly oka — felelte a pap jóságosán. Rózsika elpirult. A felelet fején találta a szöget. Rózsikának ugyanis nem volt erre komoly oka, sőt semmilyen oka sem volt, hacsak az nem, hogy az apját majmolta. Rögtön tudtam, hogy a pap jól felelt, s Rózsika is tudta ezt. — Miért kell ehhez ok? — folytatta hetykén. — Isten nem létezik, és kész. — Persze, ha nem akarjuk, akkor nincs. Minek is lenne? — És ha akarjuk, akkor van? — Ha akarjuk, ha nem, mindenképpen van. — De ezt bizonyítani kell! — A kivételt kell bizonyítani, nem az általánosan elismert felfogást. — Hogyhogy általánosan elismert felfogás? — Az általánosan elismert felfogás az, hogy ha van menü, amit elfogyasztunk, akkor van szakács is, aki megfőzte. Ezt nem kell bizonyítani. Bizonyítani azt kellene, ha akadna menü szakács nélkül. Ezen ugyanis mindenki elcsodálkoznék, és nagyon össze kellene szednie az eszét annak, aki ezt a tényt bizonyítani akarná. De annak is, aki el akarná ezt az „igazságot" fogadni. Koki és Csusza egyszerre értek az asztalhoz. — Atya, ez osztályon felüli menü. — Majd Rózsikával mindjárt megállapítjuk — mosolygott a káplán. Azzal átnyúlt a szomszéd asztal üres terítékéért:
