A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-06-01 / 6. szám

252

Az életösztön, az élniakarás teszi lázadóvá az éhes embert. A lelki éhség, a céltalanság, a tanácstalanság, amely semmi értelmet nem talál az életben, még lesújtóbb érzés, mert depressziót, elkeseredést okoz, kioltja az életösztönt, és az életúntság zsákutcájába vezet.

A fizikai éhség előtt lelki éhség gyötörte a tömeget, és azért sereglettek Jézushoz, mert tőle vártak eligazítást, és azt remélték, hogy értelmet és célt ad életüknek. Jézus megszánta a tömeget, kenyeret adott nekik, de a kenyér önmagán túlra és az Oltáriszentségre mutat, melyben Jézus kenyér és bor színe alatt közöttünk maradt, hogy lelki éhségünk csillapítója, életünk kenyere legyen.

Csodát művelt, teremtő hatalmát gyakorolva kenyeret adott nekik, hogy jóllakjanak, és egyben előre jelezte a messiási időket, amikor a házigazda behívja a szegényeket és bénákat lakomájára. (Vö. Lk 14,15k.) , Jöjjetek, már minden készen van!”

Amikor az Efezusi levél íródott, a hívő közönség már ünnepelte a szent Eucharisztiát, de nemcsak ünnepelte, hanem élte is, és amint a második olvasmányból látjuk, nagyon is magasztos cél lebegett szemük előtt. Az Eucharisztia ünneplésekor jelképesen kifejezzük, hogy egy családnak, Isten családjának tagjai vagyunk. Amikor elhagyjuk a templomot, a valóságban kell ezt a közösséget élnünk. Olvassuk el újra figyelmesen a leckét, s kérdezzük meg magunktól: mit tehetek én azért, hogy a messiási idők, Isten országa megvalósuljanak? Jézus úgy akarja lecsillapítani lelki éhségünket, hogy saját magát állítja elénk. . . Legyetek azzá, amik vagy tok; „éljetek méltón ah-