A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-01-01 / 1. szám
24 rés, és mennyiben áll szemben a gyermekben fokozatosan kifejlődő szabad elhatározással? Nem lenne jobb elhalasztani a keresztséget arra az időre, amikor a serdülő fiatal megérti, miről van szó,és maga tud választani? Ha meggondoljuk, hogy mi történik a keresztségben, akkor ez az ellenvetés teljesen alaptalan. Mit gondolnánk arról az édesanyáról, aki nem mutatná ki szeretetét gyermeke iránt, mivel gyermeke úgysem érti? Mit gondolnánk arról a szülőről, aki nem tanítja meg gyermekét beszélni, ími-olvasni, mert hátha nem lesz kedve hozzá? Eleinte semmit sem ért az édesanya szavaiból a gyermek. Ugyanakkor érzi a szavak hangulatát, lassan megérti, ki beszél hozzá; tudja, kinek a keze öleli át, kinek a csókja önti el hihetetlen jóérzéssel és melegséggel egész testét. A gyermek nem tud rá válaszolni még, de szüksége van rá, mert így fejlődik és így növekszik benne az emberség. így lesz emberré. Az édesanyja azért teszi mindezt, mert tudja, hogy egy nap gyermeke arcán megjelenik a mosoly, szemei értelemmel és ismerettel lesznek teli, egy nap a rápazarolt szeretet visszhangra talál. Az Isten szeretete és hívása az egyházi közösség útján jelenik meg számunkra: ,,Nem mi szerettük Istent, hanem ő szeretett minket. . .” (1 Jn 4,10). Istennek azt a minket előbb szerető gondoskodását jelképezi a szülők és a hívő közösség érdeklődése és gondoskodása a gyermek jövőjéről. Mi a jó és mi a rossz a keresztség individualista felfogásában? Miért elfogadhatatlan a keresztény ember számára a ri- tualista magatartás? A 2. vatikáni zsinat milyen két szempontot emelt ki a ke- resztséggel kapcsolatban? Mi az alapvető tévedés abban a meggondolásban, hogy a hívő szülő várjon a gyermeke megkeresztelésével, míg a gyermek nagy lesz, és maga tud dönteni megkeresztel- kedéséről?
