A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
217 Mi még nem vagyunk a lombikbébik nemzedéke, húsvér eleven édesanyáink vannak. Édesanyáink, akik naponta vívják vagy vívták életük hullámzó harcait, akiknek különböző fogyatékosságaik lehettek vagy lehetnek, hisz küszködő, gyarló emberek, de akik számunkra mindig tisztán, abban a legszebb és legcsodálatosabb hivatásukban ragyognak, amit a földi élet, az emberi élet világra hozatalának a titka rejt. Azzal, hogy elfogadtak, kihordtak és saját vérükben erre a keszekusza világra szültek minket, azzal a puszta ténnyel, hogy az élet forrásaivá váltak, ők mindörökre a nagybetűs élet szentségházává lettek, a mondhatatlan misztérium eleven és megsemmisíthetetlen jelévé. Ebben a mi sokszor fantáziátlannak látott világunkban, térdig sem érő álmaink között a korlátolt emberi értelem nyiladozó homályának néhány semmi évezrede tisztuló tükrében is felismerhetjük, hogy az anyaság a világokat teremtő titok megtestesülése. Annak a mindig és mindenben ott rejtőző misztériumnak a fönségesen keserves és gyötrelmesen tündöklő csodája, amely nélkül nem lenne fű, fa, nem lennének csillagrendszerek, se föld, se ég, tegnap vagy holnap, teljességgel semmi nem lenne. Édesanyánk az a híd, akin keresztül valahonnan a világ feletti terekből, a tapinthatatlan lehetőségek birodalmából, a még ki nem mondott csodák határtalan otthonából, egy álomtalanul álmodó világból erre a szomorúszép Földre érkeztünk. Túl az emberi vágyakon és ürességeken, túl a vonzások és taszítások bonyolult és csatakos erőterének minden gyönyörén vagy gyalázatán, édesanyánk drága lényének mélyén egy más valóság hangtalan és foghatatlan üzenete vetett hallható visszhangot, kapaszkodott meg, gyökerezett bele ebbe a világba, és egy időtlen látomás káprázatában lassan magára öltötte a mi földi arcunkat. .BJULBJLflJLBJLBJLflJULBJUUULB_B-BJLB-B-fi-B.B-fl.B ajüLtLflJUAA.fi.fi.a. Kétszer születik a világra. Mi az? ('IPqspío) v yitnqjq vypiso Duoymv ‘uozspospiu ‘vljoi ispíoi v y/riKj v joyiuw ‘jqzspig '3%msj) Mikor lúd a lúd? (■yvpn\ upw uo^v ‘uvn prq vfj 'uva v8mu uoyiuiy) Három szép nyulat lőtt két fiú és két apa, mégis egy egészet vitt mindegyik haza. Hogy lehet ez? (■mj sp vdv ‘vdvéSvu :yvpoA uvuuptf) Melyik disznó nem volt soha malac? (ouzsjpuns y)
