A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
207 dolkozzunk, úgy beszéljünk, és úgy cselekedjünk, mint Krisztus. A Lélek indítását követve az elmélkedés és szemlélődés segítségével megláthatjuk önmagunkat, másokat és mindent a felénk forduló Krisztus Szívében. Krisztus összes belső képességét és erényét kell kultivál- nunk, kiváltképpen, hogy az Atya akarata legyen az első életünkben, hogy gondoskodásunk legfőbb tárgya Isten szeretetországának a terjesztése, hogy elősegítsük a bűnösök megtérését; irgalmas és szenvedélyes szeretettel legyünk tele, és buzgólkodjunk mindabban, amit a mai világban Krisztus a Szíve mélyén óhajtana. A Szentatya Jézus erényeit a Jézus Szíve-litániában látja. A Lélek fokozatosan vezet el bennünket a Jézus Szíve-lelkiség kialakításához: minden őszinte szív, saját életünk és a másoké is a sze- retetben egyesülve Krisztusé. Nem lehetetlen feladat — csupán élet- reszóló. Ugyanakkor aki egyszer erre rátette az életét, a szeretet civilizációjáért, a békéért és az igazságosságért kell, hogy dolgozzon. Az Isten szeretet, és Krisztusban ez a szeretet nyilvánult meg. „Ezért mondjuk, hogy a szeretet civilizációja az átvert Krisztus Szívéből ered" (1985. okt. 19). Befejezés: a Jézus Szíve-tisztelet nem a múlté, hanem új formát kap Jézus istenemberi személyéhez való kapcsolatunk soha nem lesz időszerűtlen. A forma változhat, de kapcsolatunk lényeges elemei megmaradnak: Krisztus felajánlja szeretetét, és kéri a mi szeretet- válaszunkat; személyes válaszunkat várja; értékeljük az Ő a Megváltás misztériumában árvert Szívét, amelyet most a feltámadt testében visel; hív bennünket bensőséges szív a szívhez kapcsolatra; imádásra, önátadásra, engesztelésre — az Eucharisztia fontossága; szeretetének és belső életének követése; mindazok szolgálata, akiket Ő szeret. Gondoskodni kell arról, hogy Jézus Szíve nyilvános tiszteletének új formáit megtaláljuk. A kérdés tehát nem az, hogy kialakítsuk-e Krisztussal a szeretetkapcsolatot, hanem egyszerűen az, mi ennek a kapcsolatkiépítésnek a legmegfelelőbb módja. <v©M©v> vte)M(5V <ví®ei®>v v©fl@>v v©M@y> Két keresztény egyháznak közelednie kell egymáshoz, hacsak nem teljesen világos az illetékes hatóságok eló'tt, hogy valamilyen lényeges tanbeli kérdéssel kapcsolatban fennálló nézeteltérés azt követeli, hogy külön maradjunk. (A kanadai katolikus püspökök nyomán.)