A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5. szám
203 szonyítva teszel másnak) azt jelenti: Krisztust adod a másiknak. És aki Krisztust tudja adni társainak, az a legtöbbet adja, mert az Istent adja, aki az élet. Tulajdonképpen az evangéliumi rész is erről szól. Gondoljuk meg, hogy Jézusnak mennyire nehéz lehetett, hogy amit tud, aminek birtokosa, azt érthetően közölje környezetével. Még a tanítványok is gyakran megoszlanak, egy-egy csodáját eltérő vélemények kísérik. És akkor két olyan ember fordul hozzá bizalommal, akik bizonyos szempontból nem tartoznak a zsidók szemében „Isten figyelmére” méltónak: Jairus pogány katonatiszt, az asszony pedig olyan bajban szenved, amit ők tisztátalannak tartanak. És Jézus nem tér ki kéréseik elől. „Természetesen’ gyógyít, adja vissza a gyermeket szüleinek, mert az életet és annak lehetőségét ajándékozza nekik. És ennél valóban semmi sincs természetesebb Istennél, aki úgy marad az élet és halál ura, hogy meghagyja szabadságunkat. Mindenkor bizalommal fordulhatunk hozzá. ★ ★ ★★★★★★★★★★★★★■fr Isten Királyságának nem csupán a kezdete meg a beteljesedése létezik, hanem létezik Jézus üzenetének megtestesülése is a történelemben. Itt is sokféle jelekben meg kell mutatkoznia Jézus küzdelmének a szenvedéseel szemben; minden baj jövendő legyőzésének meg kell nyilvánulnia. Jézus nem jelenti be a viszonyok teljes megváltozását az itt és mostban,de nem is csupán a jövőre nézve vigasztal; hanem ama jövőbeli legyőzésnek a jeleit teszi, és elvárja, hogy tanítványai is ugyanilyen jeleket tegyenek. Amit az Egyház segélyszervei a szenvedés legyőzése terén teljesítenek, az „eszkatológikus jeleknek" veendő. Senkinek sem szabad elsietve azt mondania, hogy a szenvedést türelmesen el kell viselni. Fontosabb a szenvedés elleni küzdelem. Ha valakinek újra meg újra azt mondják, hogy a szenvedést Krisztushoz hasonlóan türelmesen el kell viselni, erre a közvetlen első válasz az; Nem, egyáltalán nem így van! Csak ha valaki előtt világossá vált, hogy a szenvedés mögött az isteni „kell" rejlik, ha tehát a szenvedés nem szüntethető meg, nem csinálható vissza, akkor kell megadnunk magunkat; „Igen, Atyám!" Jézussal ugyanígy történt. Ellenségeinek üldözése elől ismételten elmenekült. Csak amikor tudta, hogy a kelyhet ki kell innia, akkor adta meg magát. (Johannes Riede)
