A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-05-01 / 5. szám

198 Simándi Ágnes VASARKJAPI GONDOLATOkC Június 5 - ÚRNAPJA, KRISZTUS TESTÉNEK ÉS VÉRÉNEK ÜNNEPE „SZÖVETSÉGEINK” A szentmise olvasmányai: Kiv 24,3-8; Zsid 9,11-15; Mk 14,12-16.22-26. Az ószövetségi nép számára természetes volt, hogy Isten min- denekfölötti, vagyis hatalmas és birtokában van mindannak a „több­letnek”, amivel az ember nem rendelkezhet. Nyelvünk egy igen érde­kes szót használ erre a kapcsolatra: „istenfélelemnek” mondjuk. Fél­ni az Istent nem annyit tesz: „félni Istentől”. Sokkal mélyebb értel­me van: meghódolás a hatalmas előtt, de nem a félelem miatt, hanem inkább pozitívan: elismerése Annak, Aki a biztonság, mindannyiunk mindene. A sanyarú körülmények között élő maroknyi izraelita számára a „hatalmassal” való szövetségkötés menedék és fönnmaradási re­mény volt. Ugyanezt jelentette az apostoloknak is, még akkor is, ha az első pillanatban (az utolsó vacsorán) nem értették világosan Jézus cselekedeteinek értelmét. Mi már tudjuk: a világtörténelem — szá­mukra és számunkra — legfon­tosabb mozzanata volt, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret, majd a bort: „Vegyétek, ez az én testem”, és: „Ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontok.” Jézus szóhasználata az apostoloknak ismerős volt: a test, a vér és a szövetség összefüggő fo­galmakat jelöltek. Az Istenre, a hatalmasra vonatkoztak, Akinek még a nevét sem ejtették ki, annyira tisztelték. Az evangélisták is gyakran megjegyzik Jézusról félő tisztelettel: úgy tanított, mint akinek hatal­ma van. Vagyis: olyan hatalma, mint Istennek. Űrnapján minden évben ezt a Krisztus testében és vérében rejlő hatalmat is kiemeli az egyház. A Zsidókhoz írt levél részlete köti ösz- sze az ó- és újszövetség két — időben ugyan egymástól távol eső, de mozzanataiban nagyon is hasonló - cselekedetét. A kép, amit az Apostol használ, vüágosan mutatja a két szövetség lényegét. Jézust mint Krisztust (= a „fölkentet”) állítja elénk, aki a hatalom teljességé-

Next

/
Thumbnails
Contents