A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-04-01 / 4. szám

170

— Mit parancsoltok? — érdeklődött udvariasan.

— Mit ajánlasz? — kérdezte röviden Koki.

— Egyétek a menüt, ma igazán jó.

— Akkor hozzad, Csusza, egyetlenem. Tudod, irtó éhes vagyok, képzeld, reggeli óta nem ettem semmit.

De Csusza már nemigen hallotta Koki végső szavait. Elillant, mint akinek még sok dolga van. Tényleg már a harmadik asztalnál veszi fel a rendelést, s aztán eltűnik a bűvös ajtó mögött, hogy nemsokára ismét megrakott tányér- és tálsorokkal jelenjék meg.

— Remekül érzem magam — mondta Koki megelégedetten, és ezt el is hittem neki. Kivételesen jól is volt öltözve. Csak a zoknija volt ultramodern, vad, színes mintákkal rikító kreppnylon. Észrevette a pillantásomat.

— Jó, mi? — kérdezte, és kinyújtotta a lábát, hogy jobban láthassam.

Csusza ezalatt leadta a rendelést:

— Két menüt kérek — és jobb mutatóujjával megvakarta az orra hegyét.

Ez egyezményes jel. Mariska néni tudja, hogy most mélyebbre kell meríteni a kanalat, és a hússzeleteket is jobban meg kell válogatnia. Több szaft is jön majd a sültre, és a legnagyobb darab tészta.

Csusza megkapta a levest, és kirobogott vele.

— Itt van, fiam. Zöldborsó leves. Már ezzel is jóllakhatsz, ha akarsz.

— De én nem akarok.

Kanalazzuk a levest, és épp a végére érünk. Csusza máris megjelenik.

— A zsírosat szereted, Pista, vagy a soványát? Mert a Kokinak mindegy, csak nyelni lehessen.

— Csusza, ne szólj a nagyok dolgába. És mondd meg a Mariska néninek, hogy a leves kitűnő volt.

— Né, a Rózsika! — teszi hozzá Koki váratlanul az ajtó felé pillantva.

Folytatjuk.