A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-04-01 / 4. szám

151

Nekem kell szebbé, jobbá tennem a világot. Szavaimból, magatartásomból, abból, ahogy másokhoz közeledek, ahogy velük vagy róluk beszélek, kitűnik, hogy egy szőlőtőhöz tartozunk, az Atya gyermekei és a Fiú testvérei vagyunk a Szentiélekben? Tettel és igazsággal szeretem-e embertársaimat? Az marad Jézusban, és az hoz bő termést, aki „teljesíti parancsait”, aki engedi, hogy Jézus tanítása és példája irányítsa életét. Az ilyen embernek az imádsága is eredményes lesz, mert kérése Jézus szellemében történik, amely megegyezik az Atya akaratával.

B. I.

Május 8 - HÚSVÉT 6. VASÁRNAPJA

NEMCSAK ATYÁNK, DE BARÁTUNK

A szentmise olvasmányai:

ApCsel 10,25-26.34-35.44-48; ÍJn 4,7-10; Jn 15,9-17.

A mai evangélium talán a leggyöngédebb hangú leírás Isten szeret étéről. Jézus életének célja az volt, hogy feltárja előttünk Isten irántunk való szeretetét. Lépten-nyomon az Ószövetség is szigorú Atyának ismeri Istent. Jézus átalakította ezt a fogalmat, és arra buzdított, hogy becézve apunak nevezzük, és ennek megfelelően bizalommal legyünk a mennyei Atya iránt. Az atyai szeretetnek legszebb példái az Újszövetségben talán a 99 juhot otthagyó és az eltévedettet kereső pásztor, vagy a tékozló fiú történetében a mindkét fiút egyformán szerető atya története.

Bármennyire is gyöngéd az apai szeretet, képzeletvilágunkban nem tudjuk elválasztani az apai szigortól. Talán ez késztette Jézust arra, hogy búcsúbeszédében a közte és a tanítványok, és ennek következtében a tanítványt csoport és az Atya közötti kapcsolatot barátságként jellemezze.

Istentől mint teremtmények úgy függünk, mint a hang függ az énekestől. A teremtő Isten ugyanakkor atyánk, aki a kegyelem által Jézus Krisztusban gyermekeivé fogadott. Barátunk az Isten (erre meghök- kenünk: olyan hihetetlenül hangzik!), mert ő maga választott minket barátaivá. A barátság egyenlőséget, kölcsönösséget jelent. Annak ellenére, hogy mi ugyancsak jelentéktelenek vagyunk