A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)
1988-04-01 / 4. szám
145 A keresztény hagyomány a Jézus feltámadásába vetett hitet mindig a választott tanúk tanúságtételére alapozta, akik látták a feltámadott Urat. Hitünk tehát az apostoli tanúságtételtől függ. Krisztus feltámadott, él, ügye folytatódik itt és most, bennünk és körülöttünk, — nemcsak ideálisan, a hívők által elképzelt módon, hanem valóságosan és maradandó érvényességgel. Krisztus nem tűnt el a halálban, nem is úgy kelt életre, mint Lázár (akinek , Jeltámadása” egy holttest megelevenedése volt), hanem új életrendbe lépett át megdicsőülésével, visszatért az Atyához. Jézus feltámasztásával Isten véglegesen igazolta Fiát, akiben közölte magát; végérvényesen megkezdődött az üdvösség megvalósulása világunkban. Mindezt hogyan fejezik ki a Feltámadottra, ill. a megjelenésekre vonatkozó evangéliumi szövegek?. . . Az evangéliumokban kétfajta szövegeket találunk. Az egyik csoport hangsúlyozza azt a tényt, hogy a feltámadt Jézus nem agyrém, képzelődés szüleménye, hazajáró lélek (a zsidók hittek ebben). Lukácsnál (24,39) pl. a Feltámadott ezt mondja az apostoloknak:,.Nézzétek kezemet és lábamat! En vagyok. Tapintsatok meg és lássátok! A szellemnek nincs húsa és csontja, mint nekem!” Az ilyen szövegek tehát azt akarják állítani, hogy Jézus valóban, testében feltámadt. - Ugyanakkor egy másik csoport kiemeli, hogy ez a feltámadt test már nem ugyanaz, mint korábban volt: a Feltámadott megjelenik zárt ajtókon keresztül, eltűnik, teste nincs alávetve a tér-idő korlátainak. Jézus tehát ugyanaz, mint akit halála előtt ismertek, de nincs szó egy holttest megelevenedéséről. Az a Jézus, akit a tanítványok ismertek, akivel jártak-keltek, ettek, mássá változott; a feltámadással megdicsőült, teste szellemi test lett, ahogy Pál magyarázza a korintusiaknak. A húsvéti tapasztalathoz tartozik még, hogy a tanítványok üresen találták a sírt húsvét hajnalán. Ez a tény nem volt elég, hogy meggyőzze őket Jézus feltámadásáról, hiszen magyarázható lett volna a holttest elvitelével (Lk 24,1 lk; Jn 20,2). Szükség volt tehát a jelenésekre. Az üres sír jelzi, hogy Jézus holtteste eltűnt, a jelenések szerepe pedig az, hogy tanúsítsák Jézus feltámadását, megdicsőülését (János inkább ezt a második kifejezést használja). Az apostolok, amikor pünkösd után a néptömeg előtt tanúskodnak Jézus feltámadásáról, nem ezt mondják: ,,Láttuk, amint kilépett a sírból!”, hanem: ,Megjelent nekünk, abszolút biztosak vagyunk abban, hogy Jézus él!” (Részlet Szabó Ferenc S.J. most megjelent könyvéből: Az emmauszi úton — Hitünk megalapozása, p. 194-195.)
