A Szív, 1988 (74. évfolyam, 1-12. szám)

1988-02-01 / 2. szám

95

lyozhatjuk ezt. A legegyszerűbb mód: figyelmét az Ellenségről elterelni és saját énjére ráirányítani. Csak hadd figyelgessék saját lelkűket, és hadd próbáljanak saját akaratukból érzéseket kelteni magukban. Amikor szeretetet kellene kérniök, ehelyett hadd próbálkozzanak inkább mesterséges, nyájas érzéseket gerjeszteni magukban, de ne vegyék észre, hogy ezt teszik. Amikor azt mondják, hogy bűnbocsánatért könyörögnek, azt éreztesd velük, mintha máris bűnbocsánatot nyertek volna. Tanítsd meg őket arra, hogy minden egyes imádságot aszerint értékeljenek, hogy a kívánt érzést mennyire keltette fel bennük. Közben azonban eszük ágába se jusson arra gondolni, hogy ennek sikere vagy sikertelensége attól függ, hogy abban a pillanatban egészségesek-e vagy betegek, frissek-e vagy fáradtak.

Közben persze az Ellenség sem marad tétlen. Mihelyt egy ember imádkozni kezd, fennáll az a veszély, hogy Ö is közvetlenül beavatkozik. Cinikusan semmibe véve tulajdon méltóságát és a miénket is, akik szellemi lények vagyunk, önismerettel képes megajándékozni ezeket az emberi állatkákat, mihelyt térdre borulnak előtte. Szégyenletes ez! De mégha visszaveri is az első megtévesztő támadásokat, van egy finomabb fegyverünk is. Az emberek nem abból a közvetlen érzékelésből indulnak ki, amelyet mi — fájdalom — nem kerülhetünk ki. Ök semmit sem ismernek abból a félelmetes világosságból, abból az átható és perzselő ragyogásból, amely a mi egész létünket fájdalommal és gyötrelemmel tölti el. Ha belenézel gondozottad leikébe, mialatt imádkozik — ebben mindebből semmit sem találsz. Ha megvizsgálod, milyen tárgyra irányul figyelme, azt fogod látni, hogy az egy egész sereg teljesen nevetséges alkotóelemből összetett egyveleg. Lesznek benne az Ellenségről olyan képek, amilyen alakban ő a „testté létei” néven ismeretes lealázó epizód idején jelent meg. Lesznek benne homályosabb — talán éppen gonosz és gyermekes — képek a másik „Két Személlyel” kapcsolatban. Lesz benne valami az önmaga iránti tiszteletből (és abból a testi, izgalmi állapotból, amit ez előidéz), és azt tisztelete tárgyának fogja tulajdonítani. Tudok esetekről, amikor az, amit gondozottunk „Isten”-ének nevez, valósággal lokalizálódon, fönt, hálószobája mennyezetének bal sarkában, vagy benn a fejében, vagy egy falon függő feszületben. De bármi legyen is ennek az összeeszkábált imádságtárgynak a természete, azon kell lenned, hogy pártfogoltad továbbra is ehhez imádkozzék: ahhoz a valamihez, amit ő alkotott, de sohasem ahhoz a Személyhez, aki őt alkotta. Sőt arra is buzdíthatod, hogy nagy jelentőséget tulajdonítson annak, hogy ezt a magaalkotta Isten-képet javítsa, tökéletesítse, valamint annak, hogy az egész imádkozás folyamán állandóan ez lebegjen a szemei előtt. Mert ha egyszer eljut odáig, hogy tud különbséget tenni, s már nem ahhoz imádkozik, „aminek én gondollak Téged”, ha