A Szív, 1987 (73. évfolyam, 1-12. szám)
1987-12-01 / 12. szám
573 C. S. Lewis KEDVES ÜRÖMVÖLGYI ÖCSÉM! Örömmel hallom, hogy gondozottad kora és foglalkozása lehetségessé teszi, de korántsem biztosítja katonai szolgálatra való behívását. Hiszen éppen azt akaijuk, hogy a lehető legnagyobb bizonytalanságban legyen, annyira, hogy szinte zúgjon a feje az egymásnak ellentmondó elképzelésektől, amelyek mindegyike egyszerre idéz fel benne reményt is meg rettegést is. Semmi sem záija el az emberi lelket az Ellenség elől úgy, mint a kétség és az aggódás. Ö azt kívánja, hogy az ember állandóan teljesítse jelenlegi feladatát. A mi dolgunk pedig az, hogy gondolatait oda irányítsuk, mi minden történhetik vele a jövőben. Gondozottad persze valószínűleg elsajátította azt a felfogást, hogy türelemmel kell alávetnie magát az Ellenség akaratának. Az Ellenség ezzel elsősorban azt akaija elérni, hogy béketűréssel fogadja el azt a megpróbáltatást, amely csakugyan osztályrészéül jutott: a jelenlegi aggódást és kétséget. Ezért kell imádkoznia: „Legyen meg a Te akaratod!”, azokat naponként el kell hordoznia, amiért azután napról napra történik gondoskodás mindennapi kenyeréről. A te feladatod viszont őrködni afelett, hogy gondozottad ne éppen ezt a félelemérzést tekintse reá mért keresztnek, hanem mindazokat a jövőbeli lehetőségeket, amelyektől fél. Úgy tüntesd fel előtte a dolgot, mintha az őt fenyegető számtalan képzelt veszély volna az ő keresztje. Résen légy, hogy eszébe se jusson az a kézenfekvő gondolat, hogy egyszerre úgysem következhetik be az a sokféle veszedelem, amitől fél. Hadd próbálja kitartóan felvértezni magát az összes lehetséges veszedelmekkel szemben. Mert hiszen tucatnyi vélt sorscsapás előzetes kivédése úgyis lehetetlen, s akik ezt a célt akarják elérni, azoknak az Ellenség alig segít. A jelenlegi és valóságos szenvedés — még ha az félelemérzésekből áll is — sokkal könyebben viselhető el azok számára, akik ezt tudatosan, engedelmesen elvállalják, s rendszerint, mihelyt csak próbálják is elvállalni, máris közvetlen segítséget kapnak. Ez egy fontos lelki törvényt foglal magában. Magyaráztam már, hogy azzal erőtelenítheted gondozottad imádságait, ha figyelmét az Ellenségről a vele kapcsolatos saját elképzeléseire tereled. Viszont a félelmen könnyebb győzedelmeskedni, ha a gondozott figyelme a rettegett dolog helyett magára a félelemre irányul, amelyet a saját lelke jelenlegi, nemkívánatos állapotának tekint; s ha úgy néz a félelemre, mint a számára kirendelt keresztre, elkerülhetetlenül mintegy lelkiállapotnak fogja tartani. Az általános szabály tehát így fogalmazható meg: Minden olyan lelki tevékenységben, amely a mi ügyünknek kedvez, arra kell biztatni gondozottunkat, hogy feledI
